Zártkör blog

Hogy élhetünk örökké?

Az örök élet titkait kutatjuk Bryan Appleyard How to Live Forever or Die Trying és Marcus Chown The Never-Ending Days of Being Dead című könyve segítségével.

Körülöttünk mindenhol néma katasztrófa dúl. Naponta százezrek halnak meg egy egyébként talán gyógyítható betegségben. Ha csak egy közönséges kórról lenne szó, nevezhetnénk akár járványnak, dögvésznek is, s ekkor persze azonnal elkészülnének a közegészségügyi tervek a járvány elkerülésére. Ha ez így van, akkor vajon miért nem vetjük be erőforrásainkat a titokzatos kór ellenszerének megtalálására? Azért, mert ez nem más, mint az öregkor.

Gondolatébresztő könyvében Bryan Appleyard számos olyan tudós véleményét, szavait idézi, akik szerint igenis tenni kellene már valamit. Ezek a tudósok az "élet meghosszabbítása" mozgalom névvel illetett társaságba tömörülnek - vagy, ha még hatásosabbak akarunk lenni, nevezhetnénk őket az "orvosi halhatatlanság" elkötelezettjeinek is. Elviekben semmi ésszerű oka nincs annak, hogy testünket engedjük széthullani és működésében megállni. Lehetnénk akár "orvosilag halhatatlanok" is: persze elvehetik az életünket erőszakkal vagy elpusztulhatunk balesetben, de egyébként funkcionálhatnánk az örökkévalóságig, mint azok a 80-as évekbeli, elnyűhetetlen Ariston mosógépek. És ha egyszer ez a helyzet, akkor minden késlekedés erkölcstelen. Itt van mindjárt egy angol sörbarát, Aubrey de Grey, aki mérnöki aprólékossággal és gyakorlatiassággal közelíti meg a kérdést: ha - hogy csak egy példát említsünk - ki tudjuk söpörni a sejtjeinkben felhalmozódó szemetet - függetlenül attól, hogy ennek a mikéntjét ismerjük-e pontosan -, akkor azonnal neki kell látnunk a feladatnak. Más kutató szerint: "Őrültség lenne, ha nem nyomnánk meg a »megmentés« gombot." Az elképzelésekben egy olyan eljárás körvonalai rajzolódnak ki, amelynek során megragadnánk az öregecske részeket, és helyreállítanánk a test sérüléseit (talán nanorobotokkal, belülről kifelé haladva), így érve el a 29 évesnek megfelelő fizikai állapotot. Nos? Jöhet a tabletta?

A dolog kulcsa annak a felismerése és elfogadása, hogy az öregedésben nincs semmi "természetes" és elkerülhetetlen, legalábbis a Rendelkezésre Álló Szóma (Disposable Soma) elméletnek nevezett valami szerint. Amint azt Appleyard kifejti, a természetes szelekció révén a reprodukciós rátermettség csúcsára jutottunk, ahonnan már nincs feljebb. Mivel a vadászó- gyűjtögető életmódot folytató eleink nemigen érték meg még a 18. életévüket sem a vadonban, ezért az evolúciónak esélye sem volt, hogy a 70 éves embereken is kifejtse hatását. A nemi potenciálunk csúcsán túl "semminemű beépített öregedési mechanizmusról vagy »halálgénről«" nem beszélhetünk, egyszerűen csak "szép lassan megadjuk magunkat a sejtek ilyenolyan degenerációjának és a környezeti ártalmaknak". Mi is következik mindebből? Appleyard drámai választ ad a kérdésre: "Mindez azt jelenti, hogy nem meghalunk, hanem megölnek minket. Ez mindent megváltoztat." Ideje visszavágnunk!

Mit tehetünk addig is, amíg az örök fiatalság elixírjét nem tudjuk megvenni a sarki patikában? Appleyard, a maga fanyar, jóindulatú cinizmusával egy rakás lehetséges elképzelést fontolóra vesz, kezdve a krionikus lefagyasztástól (az életfunkciók lehető legkisebbre csökkentése mindaddig, míg nem születik megoldás, amely egyre jobban elfogadott) a kalóriabevitel csökkentésének manapság oly divatos módozatain át (együnk sokkal kevesebbet, hiszen a félig éhező laboratóriumi egerek tovább élnek) a vitaminok és táplálék-kiegészítők, valamint a testmozgás kevésbé szofisztikált alternatíváiig. De azért legyünk óvatosak: "A túlzásba vitt mozgástól a mutató elérhet egy olyan pontig, ahol a radikális sérülés kockázata már meghaladja a lehetséges előnyöket." Egyik tudós egyenesen úgy véli: "Légy csinos, légy karcsú, legyen leánygyermeked!"

Appleyard könyve a halhatatlanság eszméjének alapos kultúrtörténetével is megismerteti az olvasót, gazdag kapcsolatrendszert tárva fel a mennyország tomista víziója, a taoizmus, a spiritualizmus, a görög vagy éppen a japán túlvilág és az alkímia között. Mindezekben az elképzelésekben hosszú-hosszú ideje megfogalmazódik az a gondolat, hogy a halhatatlanság valójában nem is feltétlenül olyan nagyszerű. Swift is elképzelte a struldbrugg lényeket, akik örök életre ítéltettek, de úgy, hogy közben öregedtek is. Ha az orvosi halhatatlanság a test megfiatalítását is jelenti, akkor is lesz, aki ellenzi. Az életmeghosszabítók csapata csak a "halállisták" néven emlegeti őket, de Appleyard bizonyos mértékig szimpatizál velük. Talán - mint azt a borongós kedvű esztéta, Roger Scruton kifejtette előtte - lelki felépítésünkbe bele van programozva, hogy előbb-utóbb egyszerűen megunjuk saját énünket, és ha az állandósult gyermeki felbuzdulást körülrajongva megpróbáljuk felvenni ez ellen a harcot, akkor az olyan "posztmodern individuumot" eredményez, akivel Scruton nem szívesen ülne egy asztalhoz. Hát igen, még rengeteg áldozatot kell meghoznunk…

Vajon a halhatatlanságot elnyerve elértéktelenednének az olyan, földhözragadt életünkben fontos dolgok is, mint a szerelem, munka és hasonlók? Ha valami hiányzik Appleyard kiterjedt hivatkozási teréből, akkor az az, hogy nem veszi figyelembe: ezeket a kérdéseket már hosszúhosszú ideje boncolgatják a sci-fi írók. Ian M. Banks vagy éppen Peter Hamilton - ők írogatják azokat az "űroperákat", amelyekben a kozmológiai spekulációk mélyenszántó szociológiai fejtegetésekkel kombinálódnak - regényeinek színpompás, hatalmas tudással rendelkező, szériális monogám lényeiről biztos nem állíthatjuk, hogy belehalnának az unalomba. És ha ilyen lényeket el tudunk képzelni, akkor valószínűleg nem is lennének olyan idegenek a szemünkben, mint ahogy azt a pesszimisták feltételezik. Appleyard helyesen jegyzi meg, hogy az orvosi halhatatlanság megvalósulásának hajnala hatalmas és talán átkos társadalmi következményekkel járna, de a kereteket feszegető technológiák már csak ilyenek. A kérdés az, hogy tényleg lemondhatunk-e a benne rejlő előnyről - a haláltól való megszabadulásról, ami rengeteg más szabadság feltétele.

Appleyard aggódik, hogy a halhatatlanság megölheti a kultúrát is. "A probléma az - fejti ki -, hogy minden történetünk, minden mítoszunk és minden szándékunk a halál talaján nyer értelmet, abban a folyamatban, amelyben mindannyian osztozunk a bölcsőtől a sírig." Ám legyen, amennyiben ez bizonyos mértékig megállja a helyét, úgy az emberek majd új történeteket, mítoszokat és célokat találnak ki, ha eljön az ideje. De vajon mit is értünk majd Mozart szimfóniáinak vagy Shakespeare drámáinak "halhatatlansága" alatt, ha mindenki az? Mint azt Borges egyszer fapofával kijelentette, ha végtelen idő állna rendelkezésünkre, az egyetlen lehetetlen dolog, hogy legalább egyszer ne írjuk meg a Don Quijote-t. De valóban végtelen az orvosilag halhatatlanok számára megadatott idő? A Föld teljes vízkészletét körülbelül egymilliárd év alatt elpárologtatja a Nap, így bolygónk lakhatatlanná válik. Ha ezt megússzuk, és az űrbe költözünk, még mindig ott lebeg felettünk az univerzum végének lehetősége. És ezzel el is érkeztünk a halhatatlanság talán legfigyelemreméltóbb sajátosságához, az Omegaponthoz, amelyről Appleyard is említést tesz, és amit Marcus Chown részletesebben taglal The Never-Ending Days of Being Dead című könyvében. Ez a műve még a sokvilág-elméletről, a sejtautomatákról, a jojóuniverzumról, a kvantumjelenségek nagy tárgyakon való megfigyelhetetlenségéről, az időről, az anyag és a tömeg eredetéről, a földönkívüliek jelzéseiről és "Isten számáról" (tudják, az élet, a világmindenség meg minden) írott népszerű

tudományos-ismeretterjesztő könyvei, esszéi közül is kiemelkedik. Chown a kristálytiszta logikát és a hihetetlen képzelőerőt kombinálja, amikor az univerzum egy olyan lehetséges állapotáról mesél, amelyben a "gravitáció ellöki és nem beszívja a dolgokat". Már könyvének címe is azt sejteti, hogy kozmológiája olyan területekre tolakszik be, amelyek mindezidáig a tomistáknak és a taoistáknak voltak fenntartva.

Az Omega-pont elmélet nagyjából a következőkről szól: ha a világegyetem egy meghatározott módon halad az összeomlás felé, akkor a véghez közel - ez maga az Omega-pont - a komputációs (számítási) erőforrások lényegében végtelenné válnak, és az energiasűrűség rohamos növekedése következtében az intelligens életformák még gyorsabban tudnak majd gondolkodni. Azaz az élőlények szemszögéből nézve a világegyetem vége, az igazi

határvonal soha nem jön el. De mit is kezdhetnek ekkora tudással, hatalommal? Például meg tudják alkotni a világegyetem egész történetének tökéletes kvantumszimulációját, beleértve önt is, kedves olvasó, és még engem is. Ez valóban kézenfekvő és kihagyhatatlan lehetőség lenne. Az idők végén saját testünkben támadnánk fel.

Frank Tipler, az elméletet megfogalmazó fizikus minden szégyen nélkül ki meri mondani, hogy az Omega-pont maga Isten, és a teológiáról végül kiderül, hogy az is a "fizika egyik ága". "Az emberek Istenről, mint az élet megteremtőjéről beszélnek - mondja Tipler -, de az élet célja talán Isten megteremtése." Ki tudja - érdemes lehet itt maradni, csak hogy lássuk, mi is az igazság.

body tempo anabolic pharma boldenona pre?o
npp
npp
protein bars
npp
dianabol uk naps 50 naps 50 naps 50 equipoise steroid naps 50 equipoise steroid naps 50 naps 50 anavar clenbuterol anavar megagear turinabol uk dianabol uk dianabol uk buy anavar uk equipoise steroid buy kevlar clenbuterol buy test 400 uk clenbuterol anavar naps 50 boldenone steroide france pct steroids naps 50 dianabol uk injection steroide buy anavar uk megagear clenbuterol equipoise steroid equipoise steroid megagear steroide france clenbuterol anabolisant steroids uk online dianabol uk clenbuterol dianabol uk buy anavar uk anavar naps 50 buy test 400 uk buy anavar uk
stat