AZ AUTECHRE BIRODALOM – KONCERTKRITIKA HELYETT
A kiejthetetlen nevű sheffieldi elektronika legenda második budapesti fellépésének ezúttal az A38 állóhajó gyomra adott otthont március 29-én. Csábító lehet az ötlet, hogy a mostani produkciót dupla vagy semmi (vagy „melyik volt jobb”) alapon összehasonlítjuk a két esztendővel korábbival. Azonban, véleményem szerint, ez jelen esetben teljesen elhibázott állásfoglaláshoz vezet, pont hogy eltereli a figyelmet az Autechre univerzum lényegéről.
A brit duó a kilencvenes évek legelején kezdte meg zenei odüsszeiáját, amely mára megkerülhetetlen, kultikus figurává avatta őket a kísérleti elektronika berkein belül, és kívül is. Olyan úttörő tevékenységet folytatnak, amely számos hangzás, és műfaj létrejöttét eredményezte. Valamint számos olyan előadó lépett azóta az elektronikus zene színpadára, akik az Autechre vállairól nyújtózva lesték el a szakma fortélyait. Mindemellett, ami a formációt igazán a legnagyobbak közé emelte, sohasem léptek be az általuk fogantatott kategóriák határai közé, mindig túlhaladni igyekeztek azokat. Olyan unikális univerzumot alkottak, amelyhez foghatót talán csak egyedül a Pan Sonic mondhat magáénak. (Itt előre is elnézést kell kérnem az Aphex Twin, Squerepusher stb. rajongóktól, de véleményem szerint ők csak egy bizonyos pályaszakaszukban alkottak kimagaslót.)
Ennek a második fellépésnek az aktuális, tízedik sorlemezük (Oversteps) megjelenése szolgált apropó gyanánt. Beszámoló és tudósítás helyett azonban érdemesebb a hangsúlyt a konkrét koncertélményről kissé az elmélkedés irányába mozdítani, hiszen az Autechre elsötétített, minden vizuális tartalomtól mentes fellépései is ezt sugallják. Felfoghatjuk ezeket egyfajta intellektuális túrának. A duó első albumával, a kilencvenhármas Incunabula-val tette meg első lépéseit saját korszakalkotó pályáján. Hip-hop, electro, breakbeat, hardcore, techno, ambient gerendákra húzott fel egy teljesen új zenei horizontot. Ezt persze az ötlettelen kritikusoknak azonnal kategorizálniuk kellett, s megszületett a bárgyú IDM (intelligent dance music) titulus, amelytől az Autechre az első pillanattól kezdve lúdbőrösen elzárkózott. Első két lemezük mintha a természet erőinek egyfajta absztrahált olvasata volna, aztán a figyelem fókuszába az emberi technológia és architektúra került, majd tovább haladván az anyag egyre kisebb, elemi részeibe engednek betekintést. Ez a majd húsz éves utazás valahol a lemeztektonikus gyűrődések robajával kezdődik. Majd megfigyelhetjük az arktikus jégpáncél zúgó-csilingelő zajlását, elhaladhatunk hatalmas plasztik, csupafény katedrálisok pulzálása mellett, betekintést nyerhetünk a biotechnológia laboratóriumaiba, majd végül a CERN részecskegyorsítójában fejezzük be marathóni utunkat. Az Autechre egyre kisebb egységeket vesz górcső alá, részekre bont, majd újraszintetizál, újraszerkeszt. Teszi ezt az egyre mélyebb absztrakció igényével.
A kritikusok és a rajongók körében is utoljára az ötödik album (Lp5), s azt követő minialbum (Ep7) aratott osztatlan sikert. Azonban ezeket még öt sorlemez, és számtalan kislemez követte. Hogy miért is áll így a helyzet, arra ezen utóbbi koncert kielégítő választ adhatott. Lehetne azt állítani, hogy az Autechre kifulladt, önismétlővé vált, satöbbi, de nem ez a helyzet. A megkezdett gondolatmenetet követve arra a megállapításra kell jutnom, hogy egész egyszerűen kinőtték az albumok, és maxik adta korlátokat. Viszont élőben letaglózó az Autechre univerzum. (Minden alkalommal!) A boncasztalon odáig jutottak, hogy a struktúrákat már kvark szintre redukálták, és ekkor megkezdődött a randomizáció időszaka. Az emberi hallás és beidegződés számára léteznek olyan archaikus és kollektív szerkezetek, amelyeket minden zeneiségben tudattalan szinten kutatni és követni igyekszünk. Ez az ős-modern struktúra pediglen a repetitivitás.
Ezt gondolta újra, s haladta meg az Autechre. Azt teszi az elektronikus zörejekkel, mint a free-jazz a saját építőkockáival. Épp ezért sokak számára ez, mint ahogy a mostani koncert is bizonyította, követhetetlen. Vagy csak a sznobizmus szintjén élvezetes. Aki viszont tud, és akar tájékozódni egy ilyen poszt-posztmodern dimenzióban, az fénysebességgel cikázhat ebben a sugárzó szónikus galaxisban, amelynek koordinátáit mintha nem is emberi elme alkotta volna.
Az írás a 2010. március 29-ei koncert alapján készült.
Kapcsolódó cikkek:
hozzászólok
Yeats Triptichon a Crescendo társulat előadásában
Yeats mély intenzitású drámáiban erkölcsi dilemmák, a jó és a rossz küzdelme, a csoda várása jelenik meg költői látomásban. Ezek közül ismerkedhetünk meg A sólyom kútjánál – A macska és a hold – A purgatórium című darabjaival és rajtuk keresztül a Crescendo Színházzal.
GONDOLATOK EGY DOBRÁDY LEMEZ KAPCSÁN
Fölmerül a kérdés, mennyire lehet értékes egy szórakoztatásra, de legfőképpen pénzbányászásra szánt ...
Kapcsolódó cikkek: 0
Hozzászólások: 39
FELFORGATÓ MŰVÉSZET A TRAFÓBAN
Néhány művészet nemcsak saját magáért jött létre. Néhány műalkotást a politika teremtett, hogy tiltakozzon, hogy ...
Kapcsolódó cikkek: 0
Hozzászólások: 0
A KIVÁGOTT NYELVŰ ÖSSZEESKÜVŐ ÉS A CSUHÁS, SASLIKKAL A KEZÉBEN - MUSZORGSZKIJ: BORISZ GODUNOV
A Borisz Godunov nem kínál könnyen befogadható színházi élményt. Muszorgszkij műve nem felel meg azoknak a sokszor ki nem ...
Kapcsolódó cikkek: 0
Hozzászólások: 0
