HARMATOS ALIEN KOPPINTÁS – CHRISTIAN ALVART: PANDORUM

2010-03-14 — kritika (-) - film — A szerző adatlapja: Bézi Sándor

Az izoláltság érzését igen kevesen tudják vászonra vinni, főleg úgy, hogy a nézőket még a hideg is kirázza közben. Ez valószínűleg a technika hibája is. Próbáld csak egy egész stábbal a nyakadban bemutatni, hogy milyen piszkosul egyedül vagy! Talán az ágyjelenetekhez hasonlítanám: nehéz lehet az érzelmi mélységeken vitorlázni, miközben egy kamera veszi a kopasz hátsódat, a rendező kávézik, egy asszisztens meg chipset zabál.

Sajnos Christian Alvart író-rendezőnek nem éppen erőssége az elszigeteltségről beszélni. Kicsit olyan, mintha untatná a színészek játéka. Mikor kezd izgalmas lenni a lelki vívódás, behoz egy újabb karaktert, s mikor kezd izgalmas lenni a párbeszéd, behoz még egyet. Ugyanígy a helyszínekkel is: a kezdetben csodásan szűk tér a film végéig egyre csak tágul és tágul, egy idő után olyan, mintha egy szimpla kalandfilmbe csöppentünk volna. Egy sorozatnak szüksége lehet folyamatos megújulásra (lásd Lost, Született feleségek és még sorolhatnám), de egy kétórás filmtől elvárhatjuk, hogy egy kicsit bóklásszon az általa fölállított szabályok között. A Pandorum-ban nincs így, mintha semmire sem jutna elég idő.
Kalandozzunk el egy picit, emlékezzünk csak vissza a Ridley Scott-féle Alien-re. Ott valóban érezni a legénység magára utaltságát: nincs mese, nem fog a felmentő brigád az ablakon kopogtatni. Még csak fegyverük sincs, hogy jó amerikai módra elbújhassanak mögöttük. Csak ők és az a valami. És az a valami nem mellesleg azért is lehet annyira félelmetes még 2010-ben is, mert elkészítése nélkülöz mindennemű digitális technikát. Ahogy ezt írom, a hideg is kiráz, pedig ezerszer láttam már, s a köpedelem Alien versus Predator-hoz is volt szerencsém. A Pandorum valahogy máshogy próbálja ránk hozni a frászt, ennek köszönhetően sajnos jóval kevesebb sikerrel. Az alapszituáció meseszerűen elcsépelt: a Föld haldoklásával egy időben az Elysium nevű űrhajó a megélhetés reményében valami távoli bolygó felé veszi az irányt. A Noé bárkájaként is aposztrofált kozmoszladik nem csupán az erőforrásokat hajhászva szeli át a galaxist, hiszen fedélzetén megtalálható minden földi élőlény géntérképe. A gond csak az, hogy a hosszadalmas hibernáció kikészíti a személyzetet, ébredésük után azt sem tudják, hogy pontosan milyen céllal indultak útnak. Aztán vannak még szörnyek is, meg némi lélektani hablaty, no meg pár kiszámíthatatlan fordulat. Mindez jól hangzik, kár, hogy együttesen működésképtelen. Olyan, mintha az Alien-filmek párosultak volna a Sötétség krónikái-val és szültek volna egy Gömb-öt, ami aztán összeszűrte a levet a Descent-tel. Jönnek ezek a förtelmes kék valamik (nem, most nem a Na’vikról beszélek), menekülni kell és sikoltani közben. Előbb-utóbb majd szembe fordulunk velük, de kivárjuk az alkalmas időpontot, hogy meglegyen a feszültség. Vagy ilyesmi.
A vér elég sokszor spriccel szerte szét, úgyhogy a Pandorum sci-fi horror a javából. A műfaj hódolói egy kicsit sem fognak csalódni, bár úgy vélem, hogy például a Halálhajó valamivel jobban sikerült ennél. Dennis Quaid ügyesen hozza a zavarodott hadnagy figuráját, a végére már egészen megrémülünk tőle, ami nem kis teljesítmény. Még Ben Foster is tűrhető, vannak egészen kiemelkedő pillanatai. Olykor az is előfordul, hogy nem néz rémülten, és ez kifejezetten erőssége a filmnek. A többiek csupán asszisztálnak, de olyan szinten, hogy kár lenne megemlíteni még a nevüket is. Ez nem lenne feltétlenül baj, de a két fentebb említett színész sajnos nem tud megbirkózni a rájuk szabott teherrel: a cselekményben ugyanis elvész alakításuk varázsa. A díszlet parádés, tényleg elhisszük, hogy hőseink egy űrhajó belsejében mászkálnak. Minden rideg és fémes, szinte érezni lehet a hideget, ami körülöleli mászkáló szereplőinket. A technikai kütyük korábbi filmek szolid koppintásai, de ez így van rendjén, egy elcseszett jövőképet nehéz a végtelenségig túlvizionálni.

Nem túl eredeti alkotás tehát a Pandorum, de a végepoén azért mellbe vágott kicsit. Különböző fórumokon trilógiáról pletykálnak, s furcsa ezt írnom, de talán a folytatás sokkal érdekesebbnek ígérkezik – már ha onnan folytatják, ahol elejtették a szálakat. Egyébként pedig, a Pandorum egy túl hosszúra nyújtott véres, sci-fi horror kalandfilm. Ritka az ilyen szenvtelen egyveleg, úgy érzem, megosztja majd a közönséget.

Eredeti cím: Pandorum
Hazai bemutató: 2010. március 11.
Forgalmazó: Fórum Hungary
Rendező: Christian Alvart
Forgatókönyvíró: Travis Milloy
Szereplők: Dennis Quaid (Payton), Ben Foster (Bower), Cam Gigandet (Gallo), Antje Traue (Nadia), Cung Le (Manh), Eddie Rouse (Leland), Norman Reedus (Shepard)
Gyártás: 2009 (USA)
Hossz: 108 perc

hozzászólok

Yeats mély intenzitású drámáiban erkölcsi dilemmák, a jó és a rossz küzdelme, a csoda várása jelenik meg költői látomásban. Ezek közül ismerkedhetünk meg A sólyom kútjánál – A macska és a hold – A purgatórium című darabjaival és rajtuk keresztül a Crescendo Színházzal.

CSAK KÜLSŐ HASZNÁLATRA – ESTHER ROTS: A BŐRÖN IS ÁTHATOL – MEDIAWAVE 9.0

„Egy másik kérdés, amire választ kerestem, hogy mihez kezdjünk egy olyan jogrendszerrel, amely az elkövetők jogait védi az ...

Kapcsolódó cikkek: 9
Hozzászólások: 0

KEDVENC SZÍNE A FEKETE – MARGARET CORKERY: EAMON – MEDIAWAVE 11.0

Az angolok ismertek fekete humorukról, ami úgy látszik az írekre is átterjedt már, de az is lehet, hogy ez a Brit-szigetek saj ...

Kapcsolódó cikkek: 9
Hozzászólások: 1

MOZI, DVD, MIEGYMÁS – 2010./27. HÉT

Várható premierek: 2010. július 5. - 11.

Kapcsolódó cikkek: 0
Hozzászólások: 0