TÁRGYALÁS AZ INTENZÍVEN - CENTRÁL SZÍNHÁZ: MÉGIS, KINEK AZ ÉLETE?
Bizonyára sokan emlékeznek az 1986-os labdarúgó-világbajnokság nyertes csapatára, az argentin válogatottra. Diego „Armando” Maradona vezérletével sorra vették az akadályokat, és biztosan verték a többieket; olyanok kiváló játékosok, mint Jorge Valdano és Jorge Burruchaga sorra dolgozták ki a helyzeteket, és hozták jobbnál jobb helyzetbe a klasszist. Vagy, ha ez valamiért nem sikerült, akkor az apró termetű labdazsonglőr saját maga teremtette meg a kihagyhatatlan lehetőségeket. Sőt! Az angolok elleni mérkőzésen még a kézzel elért góltól sem riadt vissza.
A Centrál Színház legutóbbi premierje összhatás tekintetében hasonló a fent említett csapat játékához. Mindent összevetve azonban Brian Clark Mégis, kinek az élete? című színművének főszereplője, Rudolf Péter cseppet sincs irigylésre méltó helyzetben. Mivel végig ágyban fekvő, nyaktól lefelé magatehetetlen embert játszik, egyrészt folyamatosan a színpadon van, másrészt csak a szövegre és az arcmimikájára támaszkodhat. Ráadásul a médiában sokat szereplő színészekhez hasonlóan Rudolfnak is van egy, a közvélemény által jól ismert arca, amelyet nehéz levetkőzni. Az a könnyen és tehetségesen humorba hajló művészet, amely a színészt Vígszínházban annak idején a sokáig, nagy sikerrel játszott Fekete Péter óta kísérti, a jópofa srác szerepkörét nem mindig lépi túl, még akkor sem, ha esetleg a szerep úgy kívánná. Fontos kérdés, hogy egyáltalán el akarja-e hagyni a megszokott kereteket, és hogy az aktuális darab, pontosabban a rendező mennyire követeli meg a manírok hanyagolását.
De nemcsak ezért volt nem kis veszélyeket magában rejtő vállalkozás az eredetileg tévéfilmhez írt szövegkönyvből készült drámát műsorra tűzni. A kórházi szappanoperák korában, a betegségekkel foglalkozó darabok egyébként is hamar csúsznak át giccsbe, könnyfakasztó melodrámába. Ken Harrison szobrászművész balesete miatt nyaktól lefelé megbénul, hat hónapot tölt az intenzív osztályon, csoda lenne, ha állapotában pozitív változás állna be. Kezelőorvosa már azon gondolkozik, hogy hogyan szállíttassa át az elfekvőbe. Harrison azonban ügyvédet fogad, hogy kikerülve az osztályról emberhez méltó módon halhasson meg. Ez természetesen nem nyeri el a főorvos tetszését, aki szintén jogi útra tereli az ügyet. A körülményekre való tekintettel még a tárgyalásra is az intenzív osztályon kerül sor, melynek kimenetelét közölni a darab ellen való vétek lenne.
Puskás Tamás jó ritmusú, lendületes rendezése igen magabiztosan kerüli el a felesleges moralizálást, mindössze a második felvonás elején ül le némileg az előadás; az összefogott színészi játék azonban még így is átlendíti a zökkenőkön a produkciót. Nemcsak világbajnokságot, mérkőzést is nehéz nyerni társak nélkül. Maradonának is szüksége volt társakra, Rudolf Péter sem lehet másképp ezzel. Az előadás nagy szerencséje, hogy ezek a kollégák nemcsak a partdobásoknál, szögletrúgásoknál jeleskednek, kreatívak a lendületes támadásvezetésben is. Itt van például Nagy-Kálózy Eszter Dr. Clare Scott, osztályos orvos szerepében. Szuggesztív alakításának szép íve van: a hivatását feltételek nélkül szerető doktornő lelkében fokozatosan ébred a kétely szakmájának morális határaival kapcsolatosan, mígnem a darab végére egyértelműen a méltóságteljes halálért küzdő beteg mellé áll. Schmied Zoltán segédápolója sikerrel rejti hatalmas lelkét túlmozgásos bolondozások, udvarlások mögé; az intenzív osztály légkörét máshogy talán el sem lehet viselni. Papp János kellemes orgánumú Millhouse bírója tisztában van vele: bárhogy is dönt, ítélete valamelyik oldalról mindig támadható lesz.
Végül, de nem utolsó sorban Rudolf Péterről, akinek nincsen szükség arra, hogy kézzel üsse hálóba a labdát. Jóvoltából különösen az első felvonásban jó néhány bohózati elem tarkítja az előadást, ám később egyre érettebb, magabiztosabb alakítást nyújt. A tárgyaláson elmondott monológja az életről, a nők illatának, testének szeretetéről éppen visszafogottsága miatt megrendítő. Nem kétséges, a hátán viszi a Centrál Színház produkcióját. Puskás Tamás és színészei, ha világbajnokságot még nem is, de egy nehéz mérkőzést már megnyertek.
Brian Clark: Mégis, kinek az élete?
Centrál Színház
Rendező: Puskás Tamás
Fordító: Radnai Annamária és Falusy Zsigmond
Díszlet: Szabolcs János
Jelmez: Kesserű Andrea
Szereplők: Rudolf Péter, Nagy-Kálózy Eszter, Bálint András, Schmied Zoltán, Borbás Gabi, Oroszlán Szonja, Kovács Vanda, Nyertes Zsuzsa, Papp János, Simon Kornél, Puskás Tamás, Vári-Kovács Péter
hozzászólok
Legvidámabb anarchisták a Gödörben
20 év new wave volt a Gödör Klubban. Az irodalmi esten Jevgenyij Popov és Kukorelly Endre beszélgetett A hazafi lelkéről, Tündérvölgyről, régi vagy újabb emlékekről, egymással. Mi pedig velük beszélgettünk. Az egyik egy híján nyolc, a másik tizenkettő.
A FÜSTÖT FÚJÓ MAJOM – ÖRKÉNY ISTVÁN SZÍNHÁZ: BOHÉMÉLET
Ki ne ismerné a világ operaházainak egyik legbiztosabb repertoárdarabját, Puccini Bohéméletét? A dalmű 1896-os ...
Kapcsolódó cikkek: 2
Hozzászólások: 0
KÓRHÁZ A MOCSÁR FELETT - A BIRODALOM
Nehézkes köddel festett tájban kelmefestők áztatják vásznaikat. Kimért, titokzatos narrátori hang meséli el a hely tört ...
Kapcsolódó cikkek: 2
Hozzászólások: 0
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009. ÉV
Közhasznúsági jelentés a Z’ART Kor Alapítvány 2009. évi tevékenységéről
Kapcsolódó cikkek: 3
Hozzászólások: 3
