KINT VAGYUNK - AZ FKSE ÚJ SENIOR TAGJAINAK KIALLITASA
2009-11-15 — kiállítás - képző/ipar
A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület minden évben tagfelvételt hirdet 35 év alatti fiatal művészek, művészettörténészek, kritikusok és kurátorok számára, és néhány éve kiállítást rendez a 35. életévüket már betöltött, senior tagok műveiből.
Az FKSE seinor tagjainak kiállításán szereplő művészek átlépték a bűvös 35-ös korhatárt, amelyre az újdonságorientált és egyre meghatározóbb műkereskedelmi piac épít. Ők mostantól elesnek a – piaci versenyhelyzettel párhuzamosan – fellendülő támogatói szféra pályázati struktúrájának lehetőségeitől (egyes díjak, ösztöndíjak). A senior tagok így bizonyos értelemben kiöregedtek egy rendszerből, de nem öregedtek bele egy másikba, ez az egyszerre kint és bent, valamint a se kint, se bent állapot egy rögtönzött kiállítási helyzetet hozott létre, amelyre a kiállítók öniróniával reflektálnak: nem magukra a művekre helyezik a hangsúlyt, hanem a kihelyezés (ki-állítás) és a befogadás folyamatára. A kiállítás nem elsősorban a szakmai közeggel kíván kommunikálni, a kortárs művészet számára részint érintetlen területeket céloz meg.
A kiállítás idejére a művészek hátat fordítottak művészeti praxis bevett szokásrendszerének. A rendelkezésre álló kiállítótér helyett különböző intézményekben, szervezeteknél, múzeumi-, ill. magángyűjteményekben állították ki műveiket, amely nem csak a galérián kívüli, de – gyakran – a művészeten kívüli élet színterei is. (OKM, Pénzügyminisztérium, Rendőrség-történeti múzeum, Duna Televízió,…)
A Stúdió Galériában a múzeumi (gyűjtő, rendszerező, katalogizáló) gyakorlatot követve csak a művek dokumentációja jelenik meg, múzeumi leírókarton és fotóreprodukció formájában. A kortárs kiállítótér (mint egy szokatlan katalógusfiók) kisajátította magának a múzeumi struktúra eszközrendszerét, dokumentál, tényeket, adatokat rögzít és objektív tárgyleírást közöl, majd az archiválást követően raktároz, amihez olyan (külső) helyszíneket választ, amely nem zárja el (lehetséges) közönségétől a művet.
A Kint vagyunk című kiállítás idején szándékos kölcsönbe adás valósul meg: a művek kéretlenül kerültek ideiglenes helyükre, a kérés nélkül kölcsönbe kapott alkotások a kortárs művészet territóriumából kihelyezetté (kiállítottá) az ideiglenes raktárukban (nézetté és) befogadottá váltak. A szerepeltetni kívánt művek most először nem bejutni akartak a kiállítótérbe, hanem kijutni onnan.

A kiállításon részt vevő művészek: Baglyas Erika, Huszár Andrea, Kiss Éva Emese, Kokesch Ádám, Lénárd Anna, Orbán György, Ötvös Zoltán, Rutkai Bori, Alexander Schikowski, Szira Henrietta, Tibor Zsolt, Varga Rita, valamint Lázár Eszter művészettörténész
Megnyitó: 2009. november 17., 18.00
Megtekinthető: 2009. november 17. – 2009. december 5.
Helyszín:
Stúdió Galéria - Fiatal Képzőművészek Stúdiója
1077 Budapest, Rottenbiller u. 35.
studio.c3.hu
K-P: 16.00-20.00; Szo: 12.00-16.00
Kapcsolódó cikkek:
hozzászólok
Yeats Triptichon a Crescendo társulat előadásában
Yeats mély intenzitású drámáiban erkölcsi dilemmák, a jó és a rossz küzdelme, a csoda várása jelenik meg költői látomásban. Ezek közül ismerkedhetünk meg A sólyom kútjánál – A macska és a hold – A purgatórium című darabjaival és rajtuk keresztül a Crescendo Színházzal.
"NEM ADAPTÁCIÓKÉNT GONDOLTAM EZT" - KULTLÖVÉS A SZEMLÉN
41. Magyar Filmszemle. Stop. Bagota Béla. Stop. Frusztra. Stop. Hajónapló. Stop. Videointerjú: ITT.
Kapcsolódó cikkek: 0
Hozzászólások: 0
AZ ÉLET HOZTA - RÉMI BEZANCON: HÁTRALÉVŐ ÉLETED ELSŐ NAPJA - TITANIC FESZTIVÁL 5.0
Fotók a nyolcvanas évekből; felhőtlen családi nyaralás; apa, anya és három gyerek; tökéletes családi idill; öt nap öt ...
Kapcsolódó cikkek: 7
Hozzászólások: 0
"YES" TAGS PLEASE! - KOVÁCS BUDHA TAMÁS KIÁLLÍTÁSA
Megtekinthető: 2010. július 7 - július 20.
Kapcsolódó cikkek: 0
Hozzászólások: 0

