MÉLYSÉG NÉLKÜL – HOPPART: A KIS VAKOND
Endre, a vakond a törvénytisztelő polgár mintapéldája. Három műszakban dolgozik napjaink Magyarországán. Egy reggel azonban olyasmi történik vele, ami alapjaiban változtatja meg az életét: jókora szarkupac hull a fejére. Nem tudjuk ki lehetett a tettes, hősünk Oidipusként nyomoz, Odüsszeiája során elvetődik ide-oda, találkozik emberi jellemvonásokkal felruházott állatokkal. Mindenki gyanús, bárki elkövethette a bűnt.
Tömény izgalom, micsoda felvezetés, gondolhatnánk. A későbbiekben azonban nem alakul túl izgalmasan a HOPPart MU Színházban látható produkciója. A kezdeti lendület hamar megtörik. Máthé Zsolt A kis vakond, akinek a fejére csináltak címmel írt állatmeséjében nincs meg Kohlhaas Mihály igazságkereső pokoljárása, sem Joseph K. harca a bürokrácia elembertelenedett gépezetével. A HOPPart napjaink közéletének panamáira koncentrál, általánosságoknál, közhelyeknél mélyebb összefüggéseket azonban nem mutat meg a darab. Jópofának szánt, lazán összefüggő jelenetfüzért látunk, amelyből nem hiányzik a szatirikus él, sőt a gúny sem.
Herczeg Tamás a társulattal közös rendezése hanyagolja a műfaj filozófiai, társadalmi mélységeit. Trendi ötlet az, hogy a főhős a 4-es metró építésén dolgozik, nem kevésbé a zéró toleranciára hivatkozni az előadás során, miközben sárga csekket ábrázoló lepel is előkerül, amelyen a BKV szerepel átutalóként. Elképzelhető, hogy jelen sorok írójának nem eléggé megalapozottak az állattani ismeretei, de nehéz felismerni a néhány vonással felrajzolt karakterekben a kardfogút, a kutyát vagy éppen a galapagosit. Egymásra építkező jelenetek helyett vázlatos szkeccseket kapunk, afféle kanavászokat, amelyeket nem sikerül élettel megtölteni. Inkább a közösen előadott, énekes-táncos betétek sikerültek jobban, a darab populáris nyelvi kódokat működtető humora is ilyenkor hangsúlyos. Láthatóan itt vannak igazán elemükben a társulat színészei.
Jó száz évvel ezelőtt könnyen lehet, hogy az előadás kezdete után néhány perccel a nézők, miután a játéktérre hajigáltak pár széket, felháborodottan távoztak volna. Manapság más a helyzet, több merészség kellene az alkotóktól, hogy kényes kérdéseket feszegető előadás születhessen, vagy legalább botrány legyen, így inkább visszatapsoljuk a színészeket háromszor-négyszer, és távozunk.
Az írás a 2009. október 8-ai előadás alapján készült.
HOPPart: A kis vakond, akinek a fejére csináltak
MU Színház
Író: Máthé Zsolt
Rendező: Herczeg Tamás és a társulat
Díszlet-jelmez: Borovi Dániel
Koreográfia: Dékány Edit
Szereplők: Friedenthal Zoltán, Herczeg Tamás, Kiss Diána Magdolna, Szilágyi Katalin, Takács Nóra Diána
hozzászólok
Yeats Triptichon a Crescendo társulat előadásában
Yeats mély intenzitású drámáiban erkölcsi dilemmák, a jó és a rossz küzdelme, a csoda várása jelenik meg költői látomásban. Ezek közül ismerkedhetünk meg A sólyom kútjánál – A macska és a hold – A purgatórium című darabjaival és rajtuk keresztül a Crescendo Színházzal.
BASIA BAŃDA: LÁNY A HALLAL
2010. július 29-én, csütörtökön különleges, koncerttel egybekötött, igazi női kiállítás nyílik ...
Kapcsolódó cikkek: 0
Hozzászólások: 0
MÁCSAI A SZÜLŐSZOBÁBAN – ÖRKÉNY ISTVÁN SZÍNHÁZ: KIHAGYHATATLAN
Mellettem egy hölgy lelkesen mutogatja kísérőjének a nézőtéren látható hírességeket. Való igaz, hogy hamisítatlan premier-hangulat ...
Kapcsolódó cikkek: 2
Hozzászólások: 0
A FÉNYJÁTÉKOSOK: KEPES GYÖRGY ÉS FRANK J. MALINA – A MŰVÉSZET ÉS A TUDOMÁNY METSZÉSPONTJÁN
A Ludwig Múzeum kiállítása Kepes György (1906-2001) és Frank J. Malina (1912-1981) eddig viszonylag ismeretlen életművének párhuzamos vonatkoz ...
Kapcsolódó cikkek: 0
Hozzászólások: 0
az eddigi hozzászólások:
Néző írta:
2009. November 03. 14:18
Miért kellene, hogy minden darabnak "mélysége" egyen? Miért ne lehetne csak könnyed, nevettető, szórakoztató . Mert szerintem az volt. Ha már 3-4-szer visszatapsoljuk a színészeket, akkor ugye még sem lehetett az olyan rossz.
KA írta:
2009. November 09. 16:23
Tegyük azért hozzá, hogy a visszatapsolás egy társadalmi tudatban megrekedt torzulása a magyar embernek, nem pedig irányadó statisztikai adat. Egy kifejezetten rossz darabnál is általában háromszor jönnek ki hajlongani a színészek, míg egyes nézők már kínosan feszengenek, de tapsolnak tovább, csak tapsolnak, tapsolnak...