NAGYÁGYÚK EGY KIS FILMBEN – KISÁGYÚK
A Jensen-Thomsen duó pár éve letette az asztalra az elmúlt évtized európai filmtermésének egyik legerősebb alkotását, az Ádám almáit. Habár kellett néhány év, hogy ez a magyar közönség számára is elérhető legyen, de legalább is elérhető lett. A következő alkotás, mely azért szintén nem mai darab, sajnos már messze nem jut el arra a szintre, amit az eddigi termés alapján jogosan elvárhatnánk.
A Kiságyúk mindenek előtt egy kacagtató alkotás, mely tagadhatalanul magán viseli a szerzők kéznyomát. Bár nem olyan egységes és mély szimbólumrendszerrel dolgozik, de megtalálhatjuk benne mind a filmes szakma, mind pedig a közönség felé irányuló fricskákat, csakúgy, mint az abszurd és a groteszk humor elemeit. Sajnos azonban erre most rátelepedik egy kommersz, könnyebben emészthető, vagyis egyfajta hollywood-i vonal. És ez tereli szépen a filmet a ’még nézhető’ kategóriába. Mondjuk ki: nem lehet úgy felépíteni egy filmet, hogy két sztárszínésztől várom a megváltást; azért lássuk be, egy stábban mindenkinek megvan a feladata, aminek jobb esetben maximálisan eleget is tesz.
Ulrich Thomsen és Nikolaj Lie Kaas persze hozza az elvártat. Játékuk tulajdonképpen a film egyetlen humorforrása: giccstől, teátralitástól és izzadságszagtól mentes, élő karaktereket teremtenek. Thomsen Tonny-ja arcrángásai és az egész jelleméből áradó idegesség remek kontrasztban állnak az öncélú művészt megformáló, nem kevésbé ideggyenge Claus-szal. Remekül kidolgozott és megokolt karakterek, és a két színésznek köszönhetően zseniálisan meg is tudják támogatni egymást. Ők adják a film dinamikáját, humorát és adhatnák esetleges katarzisát is. Az azonban valahogy várat magára. Hogy miért?
Talán mert a többi karakter silány asszisztens csupán. A filmekben munkáló hősöknek igenis szüksége van hiteles mellékszereplőkre, különben az amúgy hiteles játék is érdektelenségbe fulladhat. Sajnos ez is történik, amikor esetleg más próbál meg elsütni egy viccet, vagy próbál humorosnak látszani. Nevet rajta az ember, mert körülötte is nevetnek, de erősen kényszeredett ez a kacaj. Arról nem is beszélve, hogy a tulajdonképpeni motivációs rendszer körülbelül a Barátok közt okozati hálójával egyenértékű. Tökéletesen hiteltelen az egyes karakterek reakciója, érezhetően kidolgozatlan a hősökhöz fűződő viszonyuk. Jó ötlet persze, hogy az elvált feleség hirtelen kedves lesz, mikor kiderül, hogy exférje sztár-rendezővel dolgozik, illetve maga is ebbe az irányba tart. Csak sajnos ez nincsen végigvezetve, nincsen sem képileg, sem játékilag megtámogatva. A premier után csak úgy vannak és kész. Ugyanez érvényes a másik oldal, Claus rendező úr oldalára is; színésznő-élettársa ide-oda kacsingat, de szerencsétlenül végül egyik szál sem jut el a kibontásig.
Talán tényleg az lehet a probléma, hogy a film a filmben effektus révén az alkotók túlzottan is a belső filmre fókuszáltak, és kissé kicsúszott kezükből az irányítás a valós film felett. Igen kacagtató persze az elborult művészfilmes karakter – ahol természetesen Lars von Trier is felsejlik – rengeteg hóbortja, illetve az elkészült filmből látott képek is humorosnak hatnak, de az egész ettől még nem működik. Pontosan az hiányzik, ami az Ádám almái-ban remekül működött: brutális abszurd a valóság szintjén, melyhez rendezésben, játékban és fényképezésben is hozzácsiszolták a filozófiai síkot. Itt is akad valami olyasmi, de sajnos csak valami olyasmi. Klipszerűen jelenik meg, olykor működve, ide-oda kapkodva, de nem letisztultan.
„Ez béna.” – állapítja meg faarccal Adam, a neonáci egy arab őrülttel meg egy kleptomán alkoholistával egy asztalnál ülve. Ez működik, ez zseniális, ez ad. Egy közepes forgatókönyvet, egy gyenge rendezést még az erős színészi játék sem tud teljesen élettel megtölteni, különösen, ha az egészet egy felületesen kidolgozott, B-kategóriás romantikus dráma nyálas vázára húznak rá. Van ilyen nah, csak ne legyen több!
Eredeti cím: Sprangfarlig bombe
Hazai bemutató: 2009. szeptember 3.
Forgalmazó: Grant Film
Rendező: Tomas Villum Jensen
Forgatókönyvíró: Anders Thomas Jensen
Szereplők: Ulrich Thomsen (Tonny Jensen), Nikolaj Lie Kaas (Claus Volter), Mille Dinesen (Pernille Jepsen), Line Kruse (Klara), Kristian Halken (Per Schack), Nicolaj Kopernikus (Jan Godtfredsen), Jakob Cedergren (Allan Henriksen), Lars Brygmann (Tim Holstein)
Gyártás: 2006 (Dánia)
Hossz: 90 perc
hozzászólok
Legvidámabb anarchisták a Gödörben
20 év new wave volt a Gödör Klubban. Az irodalmi esten Jevgenyij Popov és Kukorelly Endre beszélgetett A hazafi lelkéről, Tündérvölgyről, régi vagy újabb emlékekről, egymással. Mi pedig velük beszélgettünk. Az egyik egy híján nyolc, a másik tizenkettő.
KOVÁCSOVICS FRUZSINA – FUSS EL VÉGRE
„Ha nevetsz, a világ mindig visszamosolyog rád” – állítja Kovácsovics Fruzsi legújabb lemezén. Valahol megnyugtató, hogy ilyen egyszerű az eg ...
Kapcsolódó cikkek: 0
Hozzászólások: 1
LEGOTTHONOSABBAN A STÚDIÓ K-BAN ÉRZEM MAGAM - INTERJÚ TAMÁSI ZOLTÁNNAL
Tamási Zoltánnal próba után ültem le beszélgetni. Interjúalanyom hosszú évek óta meghatározó tagja olyan jelentős színházi ...
Kapcsolódó cikkek: 1
Hozzászólások: 1
SZELLEM – FORMA, BAU-HAUS
Újlipótváros járókelők elől elzárt építészeti csodái kerülnek bemutatásra az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtem ...
Kapcsolódó cikkek: 0
Hozzászólások: 0
