AVIVA KÉPZŐMŰVÉSZETI DÍJ 2009 - A JELÖLTEK KIÁLLÍTÁSA
2009-09-03 — kiállítás - képző/ipar
Az első Aviva Képzőművészeti Díj hat jelöltjének kiállítása nyílik meg szeptember elején a Műcsarnokban. A Magyarországon egyedülálló kortárs képzőművészeti díjat a kortárs művészet támogatásának brit hagyományának mintájára hozta létre az Aviva Életbiztosító és a Műcsarnok 2009 tavaszán, a Summa Artium közreműködésével.
Kiállító művészek: Benczúr Emese, Csákány István, Kaszás Tamás, Kis Varsó, Kokesch Ádám, Uglár Csaba
Megtekinthető: 2009. szeptember 3-16.
Ünnepélyes díjkiosztó: 2009. szeptember 15., kedd 19 óra
Kifejezetten a fiatal – 40 év alatti művészek elismerésére – alapította az Aviva Életbiztosító a kiemelkedően magas értékű, 5 millió forintos díjat, amelyet azok a magyar képzőművészek kaphatnak meg, akik legalább 3 éve vannak a pályán és volt már legalább egyszer figyelemre méltó önálló kiállításuk. A díjra minden évben hat művészt jelöl a Műcsarnok mindenkori igazgatója által felkért, évente változó összetételű, hattagú kuratórium, akik zsűriként a díj odaítéléséről is döntenek. A díjra jelölés alapja a művészek eddigi munkássága, életműve. A jelölő zsűritagok, akiknek nem köti meg művészeti ág a kezét, olyan ismert művészettörténészek, gyűjtők, akik közelről látják a fiatal generációs alkotókat. Már önmagában a jelölés is szakmai kihívást jelent, hiszen a zsűri tagjainak egymást kell meggyőzniük. Mivel a döntés során a jelölő nem szavazhat saját jelöltjére, várhatóan heves szakmai vita során fogják kiválasztani azt az egyet, aki a jelentős összeggel járó elismerést elnyerheti.
Az idei elso alkalommal felkérést kapott Mélyi József, akit a legjobb műkritikusok között tartanak számon, Sasvári Edit, a Fővárosi Képtár/Kiscelli Múzeum munkatársa, aki közelrol figyelte a rendszerváltás körüli kultúrpolitika változásait és közvetlen rálátása van a kortárs művészekre. A jelölők között van Somlói Zsolt műgyűjtő, a MindShare médiavállalat igazgatója, valamint Készman József művészettörténész, a Műcsarnok munkatársa is, aki többféle mufajjal, köztük festészettel és szobrászattal is foglalkozott, és rendkívül érzékeny a szubkultúrák iránt. Lázár Eszter a Képzőművészeti Egyetem munkatársaként a legfiatalabb generáció munkáit követi nyomon; Szoboszlai János művészettörténész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Elméleti Tanszékének adjunktusa pedig remek művészeti szakíró és elkötelezettje a kortárs művészetnek.

AZ AVIVA KÉPZŐMŰVÉSZETI DÍJ 2009 JELÖLTJEI
Május közepén hozta nyilvánosságra a szakmai zsűri a hat jelölt képzőművész nevét. A díjra jelölésnél a magas szintű szakmai tudáson kívül a zsűritagok figyelembe vették a művészek eredeti, innovatív hangvételét, nemzetközi elismertségét, valamint művészi munkájuk aktualitását.
Benczúr Emesét (1969) Somlói Zsolt műgyűjtő ajánlotta a díjra; a jelölést azzal indokolta, hogy Benczúr Emese műveiben a kortárs nemzetközi irányokkal szinkronban megjelenik a gender téma. A művész egyéni hangvételének és izgalmas alkotói útjának köszönhetően munkássága kezdetétol a hazai élvonalba tartozik, de művészete az ország művészetének reprezentációjaként is megállja a helyét. Munkái rangos nemzetközi közgyűjteményekben szerepelnek.
Mélyi József műkritikus jelöltje Csákány István (1978) az utóbbi két év során alkotott műveivel szinte egy csapásra vált a magyar képzőművészeti élet meghatározó szereplőjévé. Legutóbbi munkája, a Trafó Galéria Vákuumzaj címu kiállításán bemutatott A holnap dolgozója nemcsak konkrét történeti lenyomat, de valódi ellenemlékmű is, amelyen Csákány a szobrászattörténet monumentális ülofigurái helyébe magát a hiányt helyezte el. Hasonlóan A hegy koreográfiája című installációjához, amely az Ernst Múzeumban a Lenmechanika kiállításon töltött be egy egész teret, az eddig festészetinek tartott
téma kilép a térbe, és szó szerint súlyossá válik. Ez a szobrászi gondolkodás, valamint a monumentális emlékműszobor ironikus
újraértelmezésére irányuló szándék ugyanúgy tetten érhető Csákány legutóbbi művei közül a Talpra állítás című fametszeten, mint a bizonyos tekintetben klasszikusabb Emlékmű az emlékműnek címu köztéri projekten is.
Kaszás Tamás (1976) – Lázár Eszter, a Képzőművészeti Egyetem munkatársának jelöltje – elsősorban tárgyakat, installációkat, köztereken megjelenő műalkotásokat, valamint fotókból összeállított narratív diasorozatokat és rajzokat készít. Társadalomkritikus munkáinak jelentős részét más muvészekkel együttmuködésben hozza létre. Az utópisztikus gondolatok vizuális természetrajzán túl társadalmi és ökológiai problémákkal foglalkozik. Alkotásait az életben megvalósítható projektek modelljeinek tekinti.
A Gálik András (1970) és Havas Bálint alkotta (1971) Kis Varsó Szoboszlai János művészettörténész indoklása szerint azért érdemes a jelölésre, mert muvészete minden ízében kötődik ahhoz a komplex társadalom-és kultúrtörténeti folyamathoz, amely
Magyarországon a rendszerváltás óta tart. Gálik András és Havas Bálint a magyarországi és a nemzetközi művészeti szcénában kiemelkedő teljesítményt nyújtott az elmúlt másfél évtizedben, mivel művészeti tevékenységük aktuális, átgondolt, felelősségteljes, nyilvánosan pozícionált, szakmailag megalapozott; tehát korszerű. A máig megvalósított projektek sora és kvalitása egyedülálló Magyarországon az elmúlt két évtizedben. A Kis Varsó kortárs művészetünk megkerülhetetlen és
jelentős tényezője. Erről a Velencei és Berlini Biennálékon, valamint a Manifestán való szereplésük is tanúskodik, amely pozíciók, illetve meghívások a hazai-és nemzetközi szakemberek ítéletét reprezentálják.
Kokesch Ádámot (1973) Sasvári Edit, a Fővárosi Képtár/Kiscelli Múzeum munkatársa jelölte. Indoklásában hangsúlyozta, hogy a
Képzőmuvészeti Egyetem elvégzése óta eltelt 6 év alatt Kokesch Ádám eredeti hangjával különleges, önálló pozíciót alakított ki
a mai magyar képzoművészetben. Művészete a magas, idealista eszmeiséget képviselő magyar konstruktivizmusban gyökerezik, mely tradíciót egyetemi mestere, Maurer Dóra közvetítette számára. Ezt a tradíciót Kokesch Ádám a maga számára
eredetien átírta és megújította. Festményeivel, tárgyaival és installációival egy friss, fiatal hangot üt meg, amely olykor nem mentes az iróniától vagy a rejtélyességtol, de alapvetően a formai tökéletesség igényének magasfokú idealizmusát képviseli.
Mécs Miklós lemondását követően, Készman József művészettörténész jelöltje Uglár Csaba (1970), aki szarkasztikus felhangokat sem nélkülöző munkáiban a művészeti értéket az anyagi, eszmei vagy kulturális értekkel veti össze, ezek ekvivalenciáját vizsgálja. Az eredetileg monokróm, illetve radikális festészeti tanulmányokat folytató Uglár Csaba műveinek meglehetősen lazán kapcsolódó csoportjait leginkább a műfajok közötti szabad átjárásban, anyaghasználatban, témaválasztásban megnyilvánuló személyes problémaérzékenység, valamint a sokszor ironikus, nem ritkán blaszfémikus szemléletmód kapcsolja össze.
A kiállítás alatt a Műcsarnokban elhelyezett urnákban, illetve az Aviva-díj honlapján (www.avivadij.hu) szeptember 3-a és 14-e között szavazni lehet a művészekre. Az Aviva Képzőművészeti Díj nyertesét a jelölteket állító hattagú zsűri konszenzusos döntése alapján a kiállítás végén hozza nyilvánosságra a szakmai grémium.
További információ: www.avivadij.hu, www.mucsarnok.hu
Helyszín:
Műcsarnok
1146 Budapest, Dózsa Gy. u. 37.
www.mucsarnok.hu
K-V: 10.00-18.00,
Cs: 12.00-20.00
Kapcsolódó cikkek:
hozzászólok
Yeats Triptichon a Crescendo társulat előadásában
Yeats mély intenzitású drámáiban erkölcsi dilemmák, a jó és a rossz küzdelme, a csoda várása jelenik meg költői látomásban. Ezek közül ismerkedhetünk meg A sólyom kútjánál – A macska és a hold – A purgatórium című darabjaival és rajtuk keresztül a Crescendo Színházzal.
"NEM ADAPTÁCIÓKÉNT GONDOLTAM EZT" - KULTLÖVÉS A SZEMLÉN
41. Magyar Filmszemle. Stop. Bagota Béla. Stop. Frusztra. Stop. Hajónapló. Stop. Videointerjú: ITT.
Kapcsolódó cikkek: 0
Hozzászólások: 0
AZ ÉLET HOZTA - RÉMI BEZANCON: HÁTRALÉVŐ ÉLETED ELSŐ NAPJA - TITANIC FESZTIVÁL 5.0
Fotók a nyolcvanas évekből; felhőtlen családi nyaralás; apa, anya és három gyerek; tökéletes családi idill; öt nap öt ...
Kapcsolódó cikkek: 7
Hozzászólások: 0
"YES" TAGS PLEASE! - KOVÁCS BUDHA TAMÁS KIÁLLÍTÁSA
Megtekinthető: 2010. július 7 - július 20.
Kapcsolódó cikkek: 0
Hozzászólások: 0

