ALTERNATÍV NINCS, UNDERGROUND VAN LONDONBAN

2009-06-04 — riport - színház — A szerző adatlapja: Szabó Kisanna

Nemrégen Angliában jártam, s ha már adódott 1-2 szabad estém, gondoltam megismerkedem egy kicsit a londoni alternatív színházi szcénával. A belvárosban hemzsegnek ugyan a színházak, de kivétel nélkül flitteres, show-ízű darabokat, főként musicaleket játszanak. Marketing-elvek uralkodnak a kultúra minden szegmensében – még a templomokat is reklámozzák – szlogenekkel, plakátokkal. A kultúra szempontjából, úgy tűnik, mégsem olyan hátrányos dolog poszt-szocialista országnak lenni. Hiszen nyomás alatt keletkeznek a legszebb gyöngyszemek. A briteknél érák óta szinte töretlen a jólét és a kapitalizmus - a kultúra sokkal régebb óta árucikk, mint mifelénk. Így mára elkerülhetetlenül összefolyt a szórakoztatóiparral.

A könyvesboltokban is roppant nehéz dolga van az igényes olvasmányt keresőknek. A művészi igényű írások és a ponyvatermékek megjelenésükben semmiben sem különböznek egymástól. A könyvek borítóján található tájékoztatók szinte ugyanazt állítják mindegyik műről. Például: „Kiemelkedő alkotás, felejthetetlen élmény.”Vagy: „Egyszerre humoros és megható.” Kihagyhatatlan”. S zárójelben feltűntetik, hogy ez éppen a Guardianban vagy a Timesban állítják. Pusztán egy egy-két mondatos sztoriismertető és a borítógrafika lehetnek segítségünkre a nívó és a hangvétel megítélésében. No de kanyarodjunk vissza az előadóművészetekhez.

      Ennek ellenére nem gondoltam volna, hogy nehéz lesz alternatív színházakat találni ebben a pezsgő világvárosban, a squatok és az underground zenei műfajok őshazájában. Alig hittem a szememnek, mikor az 'alternative theatre', 'physical theatre', 'contemporary theatre', 'performance' keresőszavakra csak esszéket adott ki a google. Tanácstalan voltam. Végül az 'underground theatre'-t beírva bukkantam rá a Shuntra, erre az átvitt és szó szerinti értelemben is földalatti színházra, mely a londoni alagútrendszer egy kis szegmensében működik a London Bridge déli hídfője alatt. A bejárat egy eldugott, fejbeverősen alacsony ajtócska a metróaluljáróban. A hely jellegéből adódóan sötét, nyirkos és nyomasztó, ugyanakkor izgalmas. Elfeketedett nyerstéglával kirakott hatalmas belmagasságú boltíves járások adnak otthont az egy nagyobb bárhelyiségből és számtalan kisebb előadótérből álló helyszínnek. A folyosókon látogatásunk estéjén hatalmas rovarokból láthattunk-hallhattunk vetítést. Ez a helyet még nyomasztóbbá tette, ám erős alternatív atmoszférát teremtett.

      A program aznap estére 5 performanszot ígért, javarészt a kortárs cirkusz területéről. Én két előadást néztem meg, szerencsére mindkettő igazi csemege volt, olyan műfajokból, melyekkel itthon nemigen lehet találkozni. („Felejthetetlen”, „kihagyhatatlan” volt mindkettő.)

     A Natalie Reckert és Ilona Jantti alkotta női duó Double Dutch c. folyamatban lévő munkájukból mutat be részleteket. Fantasztikus hátteret ad a minimalista látványhoz a historikus alagút, a boltívek és oszlopok. Az előadóteret harántirányban egy-két kötél szeli át. Ezen kívül csak egy karika és egy kézenállótámasz van a térben.

      Reckert és Jantti a kortárstáncot egyenlő arányban vegyíti a kortárs cirkusszal, azon belül is a kötél- és a kézenállás-akrobatikával. Az eredmény nagyon finom, ugyanakkor nagyon határozott, szó szerint is kiegyensúlyozott produkció. Az egyszerű fehérbe öltözött lányok holland letisztultsággal keresik, hogyan tudja e két műfaj alátámasztani egymást, s a két műfaj együttesen alkalmazott technikáival hogyan tudják egymás létezését-mozgását segíteni a térben. Az előadás legnagyobb részében kontaktban van a két táncos, s ha nem, akkor is egymástól függnek mozdulataik. Koncentrációjuk tengelye közös, valahol kettejük között, ferdén és láthatóan húzódik. Egyikük úgy lóg a harántirányban kifeszített kötélen, hogy csak az őt alulról kézenállásban támasztó társa teszi klehetővé testhelyzetét – és viszont. Reckert fent csúszik, Jantti lent gördül – egymásra utalva, finoman, s mégsem érzékien.

Szinte végig lassan, már-már No-san kimérten dolgoznak. Ez a ritmus tulajdonképpen egyedül a fél órás darab vége felé törik meg, mikor az egyik lány a karikára mászik, s eszméletlen sebességű pörgésbe kezd. Számomra az előadás legszebb momentuma, mikor az egyik lány úgy jár kézen, hogy a másik hason fekve, leheletfinoman tartja kezei alá az ő kezét, párnázza alá egyensúlyozó lépteit. A holland alkotópáros mind technikailag, mind érzékenységüket illetően igen magas szinten dolgozik.

Az Urashima Taro egyszemélyes darabot különlegessége, hogy a bunraku bábtechnika, a kamishibai hagyományos japán játékszínház, az árnyszínház, a mesélés és a maszkmunka elemeit vegyíti. A változatos technikák ötvözése teszi mozgalmassá a majd’egy órás szólódarabot. A történet az egyik legősibb japán meséből táplálkozik: a halászember a titokzatos tengeri asszony szerelmi fogságába esik,a  szigetről hosszú évekig enm tud visszajutni beteg édesanyjához. Aya Nakamura előadó-művésznő Paul Piris rendező közreműködésével hozta létre ezt a misztikus és minimalisztikus, ősi és kortárs, humoros és igéző alkotást. Nakamura színpadi jelenléte nagyon erős – a 45perc alatt minden nézőt teljesen sikerült lekötnie. Tátott szájjal figyeljük, ahogy elcsábítja saját magát: testének bal oldalával a tengeri asszonyt alakítja, jobb kezével pedig ember nagyságú báb-partnerét kelti életre és szerelemre. A csókjelenet teljesen újszerű élményt okozott, s hosszú asszociációs láncot indított el – az ősi és a modern nárcizmusról, azt emberről, mint bábról, a szerelmi rabszolgaságról. A művésznő hitelesen váltogatja szerepeit, meggyőző csábítóként, tradicionális mesélőként és bábosként is, valamint akkor is, mikor kortárs humorral fordul a nézők felé. Érdekes és meggyőző kísérlet volt ez az előadóművészet időbeli és térbeli kontinuumának határterületeinek felcsippentésére, egy batyuba fogására.

A Shuntot jól ismerik a nemzetközi előadók, a program minden estére bőséges, a fellépni vágyók várólistára kényszerülnek. Állandó, lelkes, értő közönség is van. Az underground színház mégsem maradhat London állandó színfoltja: július végén ki kell költözniük, s ismét új helyet kell találniuk a ködös Albion fővárosában. 

www.shunt.co.uk

hozzászólok

Yeats mély intenzitású drámáiban erkölcsi dilemmák, a jó és a rossz küzdelme, a csoda várása jelenik meg költői látomásban. Ezek közül ismerkedhetünk meg A sólyom kútjánál – A macska és a hold – A purgatórium című darabjaival és rajtuk keresztül a Crescendo Színházzal.

CSAK KÜLSŐ HASZNÁLATRA – ESTHER ROTS: A BŐRÖN IS ÁTHATOL – MEDIAWAVE 9.0

„Egy másik kérdés, amire választ kerestem, hogy mihez kezdjünk egy olyan jogrendszerrel, amely az elkövetők jogait védi az ...

Kapcsolódó cikkek: 9
Hozzászólások: 0

KEDVENC SZÍNE A FEKETE – MARGARET CORKERY: EAMON – MEDIAWAVE 11.0

Az angolok ismertek fekete humorukról, ami úgy látszik az írekre is átterjedt már, de az is lehet, hogy ez a Brit-szigetek saj ...

Kapcsolódó cikkek: 9
Hozzászólások: 1

MOZI, DVD, MIEGYMÁS – 2010./27. HÉT

Várható premierek: 2010. július 5. - 11.

Kapcsolódó cikkek: 0
Hozzászólások: 0