ÉNSZELETEKRE BUKKANVA

2008-11-30 — TOP10 - film — A szerző adatlapja: Zolnai Zsófia

Nem fogadkozom az alábbi tízért, ahogy akkor se tettem, miközben egy- egy listadarabban elmerülve kicsit magamra találtam. Valószínűleg mindenkinek mást jelent az a hívóinger, ahogy besötétedik egy helyiség és a figyelem egy vibráló faliképre fókuszálódik. Ha bármilyen érzéssíkon találkozik a befogadó én egy másik kivetült énnel, akkor teremtődik valami maradandó élmény, és ha ez a szülemény elég intenzív- akkor pedig mehet a raktárba. Kinyitottam hát saját kincseskamrámat, és leemeltem tíz élménybefőttet, tele ízes énszeletekkel.

. Amelie csodálatos élete
(Le fabuleux destin d’Amélie Poulain, rendezte: Jean-Pierre Jeunet, 2001)

Örök Amelie akarok maradni, rácsodálkozni a felhőkre és a virágokra, meglátni a jót az emberekben, küzdeni a szerelemért és igazságért, meséket teremteni magam köré, meg nem értve lenni, mégis értelmet keresni.


2. Az ember gyermeke
(Children of Men, rendezte: Alfonso Cuarón, 2006)

Kétségbeejtően reális látomás hipochondriás társadalmunk végső lépcsőfokáról. Aktivista barátom vitt el a vetítésre, mondván, hogy így látják ők saját nyugdíjas korukat-hitevesztve vagy halálig harcolva fognak beleöregedni a lázadásba, “zöldségbe”. A sterilitás valóban egyre gyakoribb, urbán legendák özöne segít rá a fóbiára, de mi lesz az utolsó emberrel a földön? Földig hajolok a science fictionok előtt, de talán se zombitámadás, bolygóközi háború, vagy meteorrobbanás nem tud az önző földi fajjal végezni, csupán öncsömöre.


3. A forrás
(The Fountain, rendezte: Darren Aronofsky, 2006)

Beazonosíthatatlan legendákból táplálkozó teremtéskönyv, lélegzetelállító képi világgal és nekem a filmtörténelem legszebb szerelmi képversével. A férfilét értelmét feszegeti Aronofsky, kemény csodálattal adózva a társnak, a nőnek, egyúttal kétségbevonva annak jogosultságát az önmegvalósítás harcában. A főhős kutatóorvos, rákban haldokló felesége számára keresi a gyógymódot, kapálódzása, önmaga felé történő utazása közben elveszíti szerelmével az utolsó, legértékesebb időket. A katarzis mégis annak felismerése, hogy a gyógyító életfa szőrös kérgének csendes hullámzása azonosul a szeretett lény nyakszirtjén pulzáló hajszálak ütemével.


4. Édes élet
(La Dolce Vita, rendezte: Federico Fellini, 1960)

Valahol minden szürke munkásreggelen elképzelem, hogy egy varázslatos, csodákkal és kalandokkal tarkított éjszakát hagyok magam mögött, amolyan Fellini- félét, jó lenne megjárni még ugyanazonnap a poklot és az édent, legtöbbünknek marad azonban a föld. Így talán az ébredés sem olyan kegyetlenül keserű. Az élet puklijai és görbedései között kell lavíroznunk, kérdés csak a kilengések mértéke, és hogy mekkora ingermennyiségre van szükségünk ahhoz, hogy igazán érezzük a létet.


5. Tideland
(Tideland, rendezte: Terry Gilliam, 2005)

Ingyenkavicsokat osztok a megkövezésemhez, de nem szeretem monthypitonékat. Viszont a humorkarámból kiszabadulva antiamelie-t gyártott nekünk Gilliam bácsi. Kicsit túllép ugyan a még befogadható realitáson, a lélekábrázolás finomhangszerével se igen játszik, viszont felépít egy torz közösséget a semmiből és teszi királynővé a legnyomorultabbat. Mert adott egy ingerszegény, normálembermentes környezet, amiből a sanyarú körülmények ellenére fantáziaországot, a furcsa figurákból pedig boldog családot tud alakítani egy kislány- legyen az drogos hulla, infantilis értelmi fogyatékos, hajnélküli szörnybaba, vagy félszemű szociopata.


6. Jules és Jim
(Jules et Jim, rendezte: François Truffaut, 1962)

Vajon hány létező teremtődött arra, hogy társ lehessen a másik számára, két fél alma, mely egybeolvadva a tudás fájáról szakadhatott le egykoron, létezik tökéletes kiegészülés? Hány arc, személyiség, szerep zsúfolódik egy darab emberbe, hogy lehet a lábonjáró őrültekházát kibékíteni egymással? Érdemes a nyugalmat, családot feladni a szenvedélyért, meghalni érte? Jeanne Moreau tud egyedül olyan egész lenni, akiben egyszerre lakozik, forrong mindez. Tökéletes filmábrázolás A Nőről.


7. Szörnyszülöttek
(Freaks, rendezte: Tod Browning, 1932)

Addig nyomoztam, amíg meg nem találtam az Álmodozókból már betéve tudott “We accept him one of us” eredetijét, gyöngyszemre bukkantam. A másság sikerszlogen, hiába tudom, hogy épp azáltal szűnik meg a szó létjogosultsága, hogy valahol mindenki más, különleges. A szörnyszülöttek zárt világába érkező normális lesz a kirekesztett ebben a különös cirkuszi mesében, ahol minden arc, vagy test ijesztően torz, mégis a lelki rondaság ami a legelborzasztóbb.


8. Taxidermia
(Rendezte: Pálfi György, 2006)

Léteznek olyan filmek, amik első befogadásra olyannyira erősen tarkónütnek, hogy többet nem tudom őket megnézni. Hatalmas adag töménységet pumpált ez a film a zsigereimbe, emiatt a filmszemlén a vetítésről idő előtt távozó tömeget valahol megértettem. Bennem mégis a retinatágítóan éles képek, lírai allegóriák maradtak meg, illetve az a fajta finom kritika, ami a testi képmutatás, prűdség ellen beszélt. Eszembe juttatva, hogy a római orgiák kora talán bírt néminemű érzéki nyitottsággal, ami mára talán elveszett a vegymosott modern emberi gépek programjából.


9. Bin Jip- Lopakodó lelkek
(3-Iron, rendezte: Kim Ki-duk, 2004)

Csendben lopódzik egy másik világ a szemeim elé, ha egy ázsiai filmet nézek, annyira más mértékek és értékek adnak irányt az ő mindennapjaiknak, vezetik az ottani embereket. Ez az íz akkor is a nyelvemre tolul, ha egy Miyazaki animét nézek, hiába más a műfaj. A Bin Jip képi tisztasága, sallangmentes kimondása is ilyen: egész generációk, sorsok tükröződnek vissza csupán egy képkockából. Finom árnyékként telepszik az egész filmre a szerelem, különc lelkek feladatkeresését, társadalomból való kilógásának miértjét olvasztva egybe.


10. Fél Nelson
(Half Nelson, rendezte: Ryan Fleck, 2006)

Új kedvenc a nap alatt, nagyon is személyes indíttatásból, vigyázó szememet nyugatra vetem. Láttam már filmet a kifáradó, álszent amerikai társadalomról, a kisvárosi nyugalom mögött megbújó romlottságról, széltől duzzadó lobogó mögötti értékek devalválódásáról. Ez az expresszionista vágóképsorozatokkal tarkított történet egyéni katasztrófáról mesél, táplálkozva a kilenctizenegy utáni fásultságból, barackobama jelenséget előkészítő előítélet- gyökerekből, fájdalmas- erősen usa.

hozzászólok

Yeats mély intenzitású drámáiban erkölcsi dilemmák, a jó és a rossz küzdelme, a csoda várása jelenik meg költői látomásban. Ezek közül ismerkedhetünk meg A sólyom kútjánál – A macska és a hold – A purgatórium című darabjaival és rajtuk keresztül a Crescendo Színházzal.

GONDOLATOK EGY DOBRÁDY LEMEZ KAPCSÁN

Fölmerül a kérdés, mennyire lehet értékes egy szórakoztatásra, de legfőképpen pénzbányászásra szánt ...

Kapcsolódó cikkek: 0
Hozzászólások: 39

FELFORGATÓ MŰVÉSZET A TRAFÓBAN

Néhány művészet nemcsak saját magáért jött létre. Néhány műalkotást a politika teremtett, hogy tiltakozzon, hogy ...

Kapcsolódó cikkek: 0
Hozzászólások: 0

A KIVÁGOTT NYELVŰ ÖSSZEESKÜVŐ ÉS A CSUHÁS, SASLIKKAL A KEZÉBEN - MUSZORGSZKIJ: BORISZ GODUNOV

A Borisz Godunov nem kínál könnyen befogadható színházi élményt. Muszorgszkij műve nem felel meg azoknak a sokszor ki nem ...

Kapcsolódó cikkek: 0
Hozzászólások: 0