Veron egy egyszerű falusi néni, aki mint általában a falusi nénik tele van történetekkel. Zsanócon született 1920-ban, itt is él 86 éve, és ez alatt az idő alatt végigkövette a település és a helyiek sorsának alakulását. És aztán, ki tudja, miért, de 2006. december 23-án leül mesélni. Ezekből a mesékből áll össze a regény.

[kep 4465 l m] A történetek során végig ott lebeg az a fel nem tett és meg nem válaszolt kérdés, hogy kihez beszél Szomor Veron? Ki az a figyelmes, türelmes hallgató, aki minden történetet közbeszólás nélkül végighallgat, a beszélő minden elkalandozását, ki-kinek-a-kije magyarázatát pontosan követi? Egyúttal ezeken a monológokon átdereng Szomor Veron magánya is, mert óhatatlanul fölmerül az előző kérdés párja is, hogy mi van, ha nem is hallgatja őt senki? Ha senkit nem érdekelnek egy egyszerű öregasszony emlékei? Ezek a kérdések egyre fontosabbak lesznek az olvasónak, mert bár mesélőnk magáról nemigen beszél, mégis egyre közelebb kerül hozzánk, ahogy a világhoz és a többiekhez való viszonyán keresztül lassan és finoman kirajzolódik az egyénisége. Egyesül benne a gyerekek naivitása és az öregek emlékhalmaza. (Bár úgy vélem, az egyszerűség ábrázolását kicsit túlzásba viszi a szerző azzal, hogy gyakorlatilag nincs olyan külföldi név, szó, amit Veron helyesen tudna kimondani.) A nyelv, amin megszólal, ugyan leképezi a vidékies, öreges nyelvhasználatot, mégsem próbálja imitálni, erőltetni a tájszólást, hanem sokkal finomabb eszközökkel: stílusban, szóhasználatban, mondatépítkezésben teszi hitelessé a kimondó és a kimondott között a kapcsolatot (“még a nyáron felment direkt Pestre”, “pedig a rospicot volt független”, “amikor már táncoskodásra fordult a szó”).

Bár a könyvnek nem elsődleges célja a nevettetés, mégsem mentes teljesen a finom humortól. A bolond Csermákné című fejezet például kifejezetten mulatságos, igaz, egyfajta spontán, kicsit naiv komikum jellemzi. Szomor Veron nem viccként meséli a történetet, az olvasó is félig szánakozva, félig szórakozva olvas az asszonyról, akinek meggyőződése, hogy a férje robot. Az elbeszélő maga nem gondolja humorosnak ezt a történetet, inkább sajnálja Csermáknét. Inkább tragikusnak tartja a dolgot, egyfelől azért, mert van egy bolond a családban, másfelől azért, mert az szomorú, ha valaki nem tud mit kezdeni a boldogságával. Tragikus az a felfogás is, hogy nincsen jó férj, csak tökéletes robot. De nekünk, olvasóknak inkább tragikomikus a történet, mert túl abszurd. Tragikus akkor lenne, ha Csermákné csupán csak boldogtalan volna a túl jó férje mellett, mert egyszerűen nem tudna mit kezdeni a jóságával. De azáltal, hogy előáll ezzel az igencsak érdekes ötlettel, hogy aki ilyen jó, az csakis robot lehet, és semmi más, ettől lesz inkább tragikomikus, mert nem a hétköznapokban keresi a férje és a közte lévő ellentét miértjét, hanem egy scifi világban. Nem reflektál magára, nem reflektál a világra, hanem egy saját mesevilágban próbál választ találni a kérdésére.

És ahogy a humor finoman át- meg átszövi a történetet, olyan finoman és természetesen bukkannak fel, majd tűnnek el a mesei, misztikus szálak is, tökéletesen beépülve az amúgy hétköznapi emberek hétköznapi történeteibe. Más helyeken viszont a szerző hirtelen lerántja a történetet a költői magaslatokról és kifejezetten prózaivá teszi. Például a Tiltott szerelmesek című fejezet nem titkoltan egy Rómeó és Júlia parafrázis, ám a történet vége itt egyszerűen leül, sokkal kevésbé drámai, sokkal kevésbé romantikus, mint Shakespeare-nél.

Valamifajta kettős irónia játszik a regény egészében: egyfelől annak enyhe kigúnyolása, hogy kis emberek nagy dolgokként élnek meg kis történeteket, másfelől annak tényszerű állítása, hogy a hétköznapok is rengeteg drámát, mesét, költészetet hordoznak, még akkor is, ha csak a megélésük vagy elmesélésük emeli el őket a valóságtól.

Végül is, ha három szóval kellene jellemeznem a művet, akkor nem mondanám rá azt, hogy fergeteges, világrengető, korszakalkotó. De azt viszont mondanám, hogy igényes, érdekes, kellemes.

Kiss Judit Ágnes: A keresztanya – Szomor Veron történetei
Magyar Napló Kiadó, 2008