SZIGET2008 - A HARMADIK
2008-08-16 — tudósítás - fesztivál — A szerző adatlapja: áron márta
A Sziget 3. napján, ott Óbudán nagyjából 40 fokos hőség fogad minket, ami a fel nem becsülhető páratartalommal együtt már-már kezdi elérni a kibírhatatlan szintet. És a kapuknál is, mintha egyre többen lennének. Persze lehet, hogy csak rosszkor érkeztünk.
6 óra tájékán, mint rendesen, most is a kishídon talpalunk befelé, de ezúttal valahogy sokkal lassabb a bejutás. A közel 25 percnyi hidas élmény alatt a sorban állók hevesen kortyolják még maradék italaikat, hogy azok a bejáratnál mégse menjenek már kárba, vagy “ital-megőrző” bevásárlókosárba. Hiszen a rend biztos őrei most tényleg minden csomagot átvizsgálnak, és keményen elveszik az ücsiket azon csibész pajtásoktól is, akik ebben az egészségkárosító kánikulában merészelnek a táskájukban tartani még néhány deci folyadékot. Vigasztaljon mindenkit a tudat, hogy a lefoglalt áru visszakapható kifelé menet. Csak aztán a delikvens győzze kikeresni a sajátját a több ezer palack közül.
[kep 4412 l m]Kisvártatva e csúcsfogyasztók társaságában persze átjutunk a szörnyű vasakon, és már önmagában élmény számunkra látni, ahogy a halomnyi ember a hosszúranyúlt toporgás után egyszer csak széles sétányra jut, és megy, rohan, ki merre lát alapon. Mi azért maradunk a céliránynál, amely így a 0+3. napon kezd egyre messzibbnek tűnni. És mindemellett bizonytalanná válni. Hiszen ezen a napon, belekalkulálva a fizikai-szellemi fáradtságunkat, nekünk egyetlen előadó lép fel a Szigeten, elnyomva minden egyebet. Hogy addig, azután mit hol, az már lényegtelen. Viszont az még odébb lesz, valahogy fél10 tájékán, így hát leharcolt zombikként egy tipikusnak nevezhető szigetes elfoglaltságot választunk, és leülünk egy éppen arra járó ismerőssel, egy amolyan “miért ne beszélgetnénk egyet, ha már összefutottunk”- jelenetre. Merthogy ez a Sziget már csak ilyen, azzal is találkozol, akivel amúgy is szoktál, és azzal is, akivel meg már nem is akarnál. Most, hogy ezt csupán az élet véletlenszerűsége okozza, vagy az, hogy a Sziget egy majd minden ismerősöd által egyszer bizonyoson látogatott buli az évben, azt ebben a pillanatban nem tudjuk felmérni. Viszont azt már igen, hogy, ha kizárólag utóbbiról van szó, akkor a Sziget nem is olyan nagy rendezvény, mint aminek látszik ahhoz, hogy el lehessen kerülni benne egymást. Pedig itt aztán tényleg többszáz program van, és azok is a Hajógyári-sziget legkülönfélébb pontjain érhetők el. Nem beszélve arról, hogy amerre a szem ellát emberek menetelnek, porfátyol borít mindent, és a tömeg – pláne a sötétedéssel- szinte egyként borul felismerhetetlenségbe.
De ő ott azért csak szembe jön, és nagy csodálkozások közepette leáll veled, és te csak keresed a szavakat, hogy hát ide meg oda kell menned, és hogy jajdejóhogy és egyáltalán, majd kíméletlen kínok között valahogy kivágod magad. Na ilyenből volt egypár nekünk a 3. napon, így már végképp nem volt kérdés, hogy számunkra egyetlen fellépő van ma a Szigeten.
[kep 4411 r m]E sokszor ismételt tény felismerésében egyébként nem csak az órák teltével hamar könnyűvé váló döntés segített minket, hanem az is, hogy minden más, valahogy nem működött nekünk ezen az estén. Amire szerettünk volna elmenni olyannyira teltházzal ment, hogy még kívülről se jött át semmi. Amire meg nem is vágytunk, az csőstül jött. Most, hogy mindez azért van, mert a majdnem negyedik nap már sokká válik, a nem “ottalvós”, egyébként napközben dolgozó embernek, vagy azért, mert már addig is annyi mindent láttunk, hogy a sok impulzust voltaképp még fel se tudtuk dolgozni továbbiak befogadására, nem tudjuk. Egyet viszont még tudunk, hogy ezen a harmadik napon egyetlen fellépő volt a Szigeten.
Mi ott voltunk a Sex Pistols-on, és hát, végig tomboltunk.
hozzászólok
Yeats Triptichon a Crescendo társulat előadásában
Yeats mély intenzitású drámáiban erkölcsi dilemmák, a jó és a rossz küzdelme, a csoda várása jelenik meg költői látomásban. Ezek közül ismerkedhetünk meg A sólyom kútjánál – A macska és a hold – A purgatórium című darabjaival és rajtuk keresztül a Crescendo Színházzal.
"NEM ADAPTÁCIÓKÉNT GONDOLTAM EZT" - KULTLÖVÉS A SZEMLÉN
41. Magyar Filmszemle. Stop. Bagota Béla. Stop. Frusztra. Stop. Hajónapló. Stop. Videointerjú: ITT.
Kapcsolódó cikkek: 0
Hozzászólások: 0
AZ ÉLET HOZTA - RÉMI BEZANCON: HÁTRALÉVŐ ÉLETED ELSŐ NAPJA - TITANIC FESZTIVÁL 5.0
Fotók a nyolcvanas évekből; felhőtlen családi nyaralás; apa, anya és három gyerek; tökéletes családi idill; öt nap öt ...
Kapcsolódó cikkek: 7
Hozzászólások: 0
"YES" TAGS PLEASE! - KOVÁCS BUDHA TAMÁS KIÁLLÍTÁSA
Megtekinthető: 2010. július 7 - július 20.
Kapcsolódó cikkek: 0
Hozzászólások: 0

