KIS POLSKI, NAGY POLSKI - A LENGYEL FILMTAVASZRÓL

2008-05-21 — tudósítás - film — A szerző adatlapja: Turai Júlia Anna

Nem tudom, kiben milyen kép él a lengyel filmekről, illetve hány neves lengyel filmrendezőt tudna fölsorolni. Én bevallom ezidáig nem tudtam elszakadni Andrzej Wajda és az újhullám hatásától. Így ezen a fesztiválon is nagyon kemény, kiégett drámákat vártam, létproblémák feszegetését, tragikus szerelmeket. Hát nem ezt kaptam. De őszintén szólva egyáltalán nem bánom: egyrészt jól szórakoztam, másrészt sikerült megszabadulnom a lengyelekről alkotott sztereotípiáimtól is. Csinálnak rövidfilmet meg hosszúfilmet, animációsat meg szereplőset, meg vicceset és kevésbé vicceset. Olyanokat csinálnak, mint minden nemzet.

A Statiszták (Statysci, R: Michal Kwieciñski, 2006) és a Cselek (Sztuczki, R: Andrzej Jakimowski, 2007) is ugyanazt a felhőtlen szórakozást ígérte. Könnyed történetbe csomagolva fontos problémák fölvetését felelősségről, összetartásról, családról. Olyan típusú filmek, amit az ember végignevet, majd kijőve a moziból csak hümmög: “Hát igen, így van ez…!”
Típusukat, szerzői szándékukat tekintve tehát nagyon hasonlóak voltak, mégis volt köztük valami nagyon markáns különbség. Az eredetiség. A Cselek tele volt ötlettel, minden jelenet hozott valami újszerűt. Bájos volt, de nem bájolgó. Nem alkalmazta a “cuki film”-kliséket: főszereplő kisfiúnk nem rebegtette édesen a szempilláit és nem játszott bohókásan egy kiskutyával a kertben. A film minden pillanata természetes volt, a szereplők nem kifelé játszottak, hanem befelé: önmagukról szóltak, nem arról, hogy mi milyennek akarjuk látni őket. Mindezt realisztikus képi világba ültetve: kicsit lepukkant, de hangulatos környezetben. Valahogy családias volt az egész: a szereplők, a helyszínek, a tárgyak, a dialógusok. Egyszerűen csak jól éreztük magunkat bennük, köztük. A képeket egyszerűen csak jó volt nézni: fényes, színes, de nem irreálisan meseszerű. Habár a történet egy egyszerű Két Lotti-sémára épül, de ezt a sémát apró cselek építik fel, és a végső kérdésfelvetések mégis létjogosultságuk 2008 Lengyelországában, Magyarországán vagy bárhol. Nevezetesen, hogy beleszólhatunk-e az élet menetébe, irányíthatjuk-e a sorsunkat, kicselezhetőek-e az elrendelt dolgok.
A Statiszták sokkal kevésbé volt egyedi, sokkal kevésbé volt ötletes. Tele önkényesen beleillesztett erőltetett epizódokkal, valamint olyan jelenetekkel, amelyek azelőtt halnak el, hogy el tudnák dönteni, sugalljanak-e valamit, vagy ne. Az egész film nem koherens. Belekap dolgokba, aztán elhagyja őket, nincs egy karakteres íve, amelyre föl lehetne fűzni minden epizódot. A film szándéka persze az, hogy a boldog szerelem legyen ez a fő ív, de ezt is csak olyan felemásan sikerül megoldani. Az egymásra találások egyáltalán nem olyan evidensek, mert a legtöbb esetben az az érzésünk, hogy csak a nagy magány, egy csalódás, vagy beteges érzelmi függés hajtja egymás karjába az embereket. Jó volna azt gondolni, hogy inkább mindezek ellenére találkoznak össze amúgy szimpatikus szereplőink, dehát ezt sajnos több eszközzel alá kellene támasztania a filmnek. De mivel a film relatív hosszúsága (115 perc) ellenére is kevés idő jut a szereplők tényleges bemutatására, így kénytelenek vagyunk átélés nélkül egyszerűen csak elfogadni a film által felkínált valóságot, és csakúgy hinni a boldog szerelemben.
[kep 4075 l m]Mindkét filmhez tartozott kísérőként két rövid, animációs alkotás. Nem tudom, mi alapján teszik párba a kísérő- és a nagyfilmet, az biztos, hogy a legtöbb esetben teljesen fölösleges egymásra olvasni, összehasonlítgatni őket. Néha van úgy, hogy összeillenek. A Cselekhez a Szálka (Drzazga, R: Wojtek Wawszczyk, 2007) című film tartozott. Kifejezetten humoros, bevállalós alkotás. Kiválóan mozog a határai között, tudja, hogy animációsan sokkal több dolgot meg lehet jeleníteni, de azt is, hogy ez a technika el is távolítja a nézőt a megjelenített dolgoktól. (Felejthetetlen például a lány és a pad szexjelenete!)

[kep 4076 r m]A Statisztákat a Bárka (Arka, R: Grzegorz Jonkajtys, 2007) című kisfilm előzte meg. Ennek technikája a Szálkával ellentétben a realisztikusságot tűzte ki céljául: aprólékosan kidolgozott emberi arc, minden borosta, minden ránc megrajzolva (ez teljesen ellentétes a Szálka gyurmafiguráival). Az egész képi világ olyan, mintha ugyan a valóságot látnánk, de valamilyen torz tükrön keresztül. Vagy mint egy álomban, ahol minden olyan, mintha igaz lenne, de halványan érezzük, hogy valami nem stimmel. Erről a filmről még csak annyit, hogy telítettségében veri a legtöbb egészestéset. Kisfilm ide vagy oda, ezt biztosan nem elég egyszer megnézni.

XIV. Lengyel Filmtavasz, 2008. május 8. – 11.