KICSODA CARMELO GÓMEZ?
2008-01-19 — sürgősségi - film
A Cervantes Intézet Kicsoda Carmelo Gómez? címmel filmciklust rendez. A filmeket kizárólag spanyol nyelven vetítik, feliratozás, magyar szinkron nélkül!
A ciklus megnyitója 2008. január 29-én lesz a Cervantes Intézetben.
[kep 3492 r m]Carmelo Gómez az utolsó évtized egyik legjobb érdemes spanyol művésze. Sikerének titka meggyőző alakításaiban rejlik, amit magabiztos kiállásának és kitűnő technikai képzettségének köszönhet. Színművészet mellett kardvívó leckéket, flamenco tánc- és énekórákat vett, lovagolt illetve torreádorkodott. Hosszas és válogatott filmográfiával rendelkezik. Elmondása szerint csak olyan rendezőkkel dolgozott, akiknek van mondanivalójuk és életbevágóan fontos kérdéseket vetnek fel. Hollywood nem csábítja, és “divatos színész” sem kíván lenni; szeretne dokumentumfilmeket rendezni, mindemellett Gerard Depardieu nagy csodálója.
1962-ben született Sahagúnban (León, Spanyolország), ahol tanulmányait kezdte. Tizennyolc éves koráig föld körül munkákkal segédkezett a szüleinek, akik mezőgazdasággal foglalkoztak. De úgy döntött, független szeretne lenni, és először Salamancába ment, ahol mindenféle munkákat vállalt el, és különféle színházi csoportokkal működött együtt. Három évvel később Madridba távozott, hogy beiratkozzon a Színművészetire, ahol megismerkedett Miguel Narrosszal, akinek segítségével bejutott a Nemzeti Színházba. Később dolgozott a Klasszikus Nemzeti Színház társulatánál is.
Figyelemreméltó kőszínházi pályával bír, amelyből többek között kiemelik két szereplését a Garufa Társulatnál Leopoldo Alas “Clarín” La Regenta és Lope de Vega El caballero de Olmedo (Miguel Narros rendezése) darabokban.
1992. a moziban való megjelenésének éve, Julio Médem első operájának, a Vacas címszerepét ajánlja, mely Carmelo Gómez ragyogó pályafutásának kezdetét jelenti. Ettől a pillanattól kezdve Gómez feltűnik Médem szinte mindegyik filmjében, és szinte mindig Emma Suárez színésznő társaságában, mint a La ardilla roja és a Tierra esetében.
1994-ben pályája újult erővel ível fel az Imanol Uribe Días Contados-ban játszott szerepével, amely a Goya-díj történetében legtöbb jelölést kapott film.
Szintén kiemelkedőek az eltűnt filmrendező, Pilar Miróval és Emma Suárezzel közösen készült művei: El perro del hortelano (1995) és a Tu nombre envenena mis sueños (1996). 1997-ben a Secretos del corazón (Montxo Armendáriz) főszerepét vállaja el, mely filmet ebben az évben Spanyolország a hollywoodi Oscar-díj átadására jelölt.
[kep 3493 l m]*2008. január 29. 18.00 Vacas (rendezte: Julio Médem)
Tehenek (Vacas)
Rendezte: Julio Médem (1992), 96’
A film két családot “összekötő” szenvedély és rivalizálás története. A két baszk településen élő két család három generáció óta mérkőzik egymással a tehenek üres pillantásaitól övezve. A cselekmény felöleli azt a hatvanévnyi történelmet, mely árokként húzódik az 1875-ös második karlista háború, és az 1936 nyarán kitört spanyol polgárháború között.
*2008. február 1. 18.00 La ardilla roja (rendezte: Julio Médem)
Vörös mókus (La ardilla roja)
Rendezte: Julio Médem (1993), 114’
Jota a móló korlátjának támaszkodva épp öngyilkosságot készül elkövetni. Ekkor hirtelen egy motor ütközik a korlát másik végének, és Jota látja, amint a motoros a homokba zuhan. Segítségére sietve veszi csak észre, hogy egy lány az ismeretlen motoros, aki a baleset következtében elvesztette emlékezetét.
*2008. február 5. 18.00 Días contados (rendezte: Imanol Uribe)
Megszámlált napok (Días contados)
Rendezte: Imanol Uribe (1994), 93’
Két szakadék szélén élő fiatal szerelmi története. A lány kis híján már átlépte azt a határt, amelyen túl visszavonhatatlanul a drogok rabjává lesz. A fiú egész életét olyan ügynek szentelte, amiben már nem hisz – magával ragadta a pusztítás.
[kep 3494 r m]*2008. február 7. 18.00 El perro del hortelano (rendezte: Pilar Miró)
A kertész kutyája (El perro del hortelano)
Rendezte: Pilar Miró (1995), 109’
A film Lope de Vega azonos című színdarabja alapján készült verses feldolgozás. Belflor grófnője fiatal és vonzó. Titkára, Teodoro kalandba keveredik Marcelával, a grófnő szolgálatában álló hölggyel. A féltékeny úrnő azzal bünteti a két szerelmest, hogy elválasztja őket egymástól, maga részéről pedig idejét annak szenteli, hogy hol felkorbácsolja, hol lehűti Teodoro iránta érzett vágyát.
*2008. február 12. 18.00 Tierra (rendezte: Julio Médem)
Föld (Tierra)
Rendezte: Julio Médem (1996), 125’
Valahol a világmindenségben ászkairtásra érkezik Ángel egy szőlőültetvényre. Az egyszerű emberekkel kapcsolatba kerülve végre lehetőséget talál problémájának megoldására. Amint két nő közül kell választania, addigi kettős személyisége megszűnik.
*2008. február 14. 18.00 Secretos del corazón (rendezte: Montxo Armendáriz)
A szív titkai (Secretos del corazón)
Rendezte: Montxo Armendáriz (1997), 105’
A Szent Hét szünidejét a kilencéves Javi, és testvére szülőfalujukban töltik. A ház egyik szobája mindig zárva van, titka mágnesként vonzza a fiúkat. A mostmár kulcsra zárt szobában találtak rá valamikor édesapjuk holttestére. Javi testvére, Juan elárulja öccsének, hogy a titkos szobában hallhatják az elhunyt apa hangját, mert a halottak kiáltozással igyekeznek megszabadulni titkaiktól.
Helyszín:
Cervantes Intézet
None None 1064 Budapest, Vörösmarty u. 32.
www.cervantes.hu
Kapcsolódó cikkek:
hozzászólok
Yeats Triptichon a Crescendo társulat előadásában
Yeats mély intenzitású drámáiban erkölcsi dilemmák, a jó és a rossz küzdelme, a csoda várása jelenik meg költői látomásban. Ezek közül ismerkedhetünk meg A sólyom kútjánál – A macska és a hold – A purgatórium című darabjaival és rajtuk keresztül a Crescendo Színházzal.
"NEM ADAPTÁCIÓKÉNT GONDOLTAM EZT" - KULTLÖVÉS A SZEMLÉN
41. Magyar Filmszemle. Stop. Bagota Béla. Stop. Frusztra. Stop. Hajónapló. Stop. Videointerjú: ITT.
Kapcsolódó cikkek: 0
Hozzászólások: 0
AZ ÉLET HOZTA - RÉMI BEZANCON: HÁTRALÉVŐ ÉLETED ELSŐ NAPJA - TITANIC FESZTIVÁL 5.0
Fotók a nyolcvanas évekből; felhőtlen családi nyaralás; apa, anya és három gyerek; tökéletes családi idill; öt nap öt ...
Kapcsolódó cikkek: 7
Hozzászólások: 0
"YES" TAGS PLEASE! - KOVÁCS BUDHA TAMÁS KIÁLLÍTÁSA
Megtekinthető: 2010. július 7 - július 20.
Kapcsolódó cikkek: 0
Hozzászólások: 0

