ÉDES SZÍVEM, RIBANC VAGY! - SZABAD BESZÉLGETÉS
2007-12-30 — interjú - színház
Vélemény három szólamban Gergye Krisztián darabjáról Ágens verseivel, in medias res.
ZSÓFI: Nekem eleve a műfaj nagyon furcsa volt. Ágenssel való beszélgetés közben tudtam meg, hogy ez egy modern kortárs dráma.
ANNAMARI: Hát, az, végül is dráma…, vagy táncdráma, színház egyben.
[kep 3101 r m]ZSÓFI: Vagy versmondás…
ANNAMARI: Versmondás?. Beszélgettünk erről Gergye Krisztiánnal, mondtam, hogy nekem az énekkel, a szövegekkel és a tánccal komoly problémáim voltak a darab első tíz percében. Nagyon furcsa volt számomra, hogy színészek úgy kezdtek mozogni, mintha táncosok lennének. Eleinte egyáltalán nem okozott számomra örömet a látvány… Ami viszont tetszett, és ez jó pont Gergyének, hogy a tánc és a szövegek nem különültek el egymástól, szépen egybesimultak, nem éreztem semmi zökkenést. Az más kérdés, hogy a versekkel akadtak problémáim. Nem éreztem őket elég erősnek ahhoz, hogy amit látok-hallok, az drámaként, előadásként a hatalmába kerítsen.
ZSÓFI: A tánc, a látvány sokkal erősebb volt neked, mint a szöveganyag…?
ANNAMARI: Nem akarom ezeket szétbontani. Az egész kiindulópontjául, tudtuk, hogy Ágens Kúrós versei szolgáltak. Így az ember, nyilvánvalóan egyfajta előfeltevéssel ül le, amely előfeltevés nem feltétlenül jó, nem is rossz. Mindenestre, és ebben benne van a színészi jelenlét is, nekem egy színésznő tetszett nagyon: a szőke hosszú hajú lány. Rá oda kellett figyelnem. A többikkel kapcsolatban nagyrészt olyan érzésem alakult ki, mint annak idején Bozsik Yvette Vaginamonológok-jában: összegyűlik három nő, és mondogatja, hogy így a vaginám, úgy a vaginám…
ZSÓFI: De ha jól emlékszem, ennek a lánynak összesen egy szövegrészlete volt.
ANNAMARI: De maga a jelenléte…
ZSÓFI: Igen, a jelenléte végig erős. És neked, Ákos, melyik volt a kedvenc jeleneted?
ÁKOS: Annamaritól eltérően nekem nagyon jól indult a darab. Közel ültem, közvetlenül előttem voltak olyannyira, hogy belém-belém rúgtak némelyik mozdulatnál. Nekem tetszettek ezek a prózai mozdulatsorok …
ANNAMARI: Olyan naturális volt az egész…
ÁKOS: … hogy nem táncosok voltak, nem “mozdulatművészetet” műveltek. Ez izgalmas alaphangulatot teremtett.
ZSÓFI: Furcsa, hogy ezt mondod, mert a Szentivánéjinél éppen azt vetetted a színészek szemére, hogy kevéssé gördülékenyek a mozdulatsorok.
ANNAMARI: A Szentivánéjiben?!
ÁKOS: Várjál, Annamari, te nem ugyanazt láttad. Mi Zsófival, körülbelül nyolc beugró színésszel láttuk a darabot.
ANNAMARI: Mert nekem nagyon tetszett. Zseniális úgy, ahogy volt.
ÁKOS: Te valószínűleg már az eredeti szereposztásban láttad, és abban, azt hiszem, nekünk is maradéktalanul tetszett volna. Ami a mozgásokat illeti, Zsófi, szerintem, az Édes szívemben nem is az volt a feladatuk a színészeknek, hogy a mozgásaikkal valami egységes jelentésű képet hozzanak létre, hanem egyszerűen csak önmagában jelentésnélküli mozdulatok voltak ezek, amiknek igazi élménye éppen ez a bugyutaság. Hangulatában – és persze, nem a kivitelezés minőségében – engem nyomokban Szabó Réka Lomtalanítására emlékeztetett: jelentés nélküli, idióta mozdulatok, amik épp ezért mégis mondanak valamit. A Szentivánéjiben viszont az egymáshoz érésnek a szakralitását kellett volna megidézniük, egy koreografált mozdulatsoron keresztül kellett volna találkoznia négy embernek, és az ott nem sikerült.
ZSÓFI: És mit gondoltok a látványvilágról? A sokat látható fekete, piros, letisztult jelmezkészlet…?
ÁKOS: Érzel ebben valami sablonosságot a kérdésed alapján.
ZSÓFI: Nekem ez nem nyújtott újat azután, hogy magának a verseskötetnek a megjelenése is ezekkel a külsőségekkel operál. Várná az ember, hogy egy szerelemről, erotikáról szóló műben nem veszik ennyire elegánsra a figurát. De lehet, hogy ezzel is valami többet szerettek volna kifejezni, ezért is kérdezem, hogy mit jelentett számotokra ez a látvány.
ÁKOS: Persze, valamennyire sablonos: fekete az éjszaka, piros a szenvedély.
ANNAMARI: Azért tegyük hozzá, hogy Gergye Krisztiánnak ez az első prózai rendezése. Még nem sikerült az egészet úgy egybegyúrni, mint ahogy egy táncdarabbal teszi. Mert hiszen ugyanezek a momentumok, mint érzékiség, férfi-nő, vagy egyáltalán, hogy mi a férfi, mi a nő, minden darabjában ott vannak. A T.E.S.T. sokat mesél erről, naggggggyon jó!! Aztán megnéztem az Egonegonegon-t, ami még inkább. És közben megcsinálta az Édes szívem ribanc vagy-ot, ami “so-so”… Talán mert kevés figurára, versre tudtam és akartam igazán figyelni.
ZSÓFI: Nekem kifejezetten a középiskolás versmondó versenyek hangulatát hozta. Bántotta a fülemet a színészek előadásmódja. A beszédtónusuk. Ahogy mondták, nem volt élőbeszéd közeli. Fülsértő volt, ahogy ezeket a verseket elripacskodták. Sokszor vált az ordibálás kifejező eszközzé . Amikor szépeket kellett mondaniuk, biztosan üvöltöttek.
ANNAMARI: Visszatérve a jelenléthez: ennek fontosságáról az interjúkban Gergye is és Ágens is beszélt külön-külön. Ha megnézel egy Gergye darabot, nem attól jó, hogy annyira zseniális mozdulatokat talál ki, vagy annyira újszerű dolgokat csinál a testével, hanem attól, hogy ő ott van. Ugyanez a helyzet Ágenssel, amikor énekel. És talán ez az, ami hiányzott ebből az előadásból, ezekből a versekből, mert valószínűleg ezek a versek alkotó-jelenlét (nem alkotó testi jelenlétéről beszélek) folytán kelhetnek csak életre. Tehát nem szokásos prózai színház, hanem valami más. Nem éreztem, hogy az előadók azzá váltak, amiről beszéltek.
[kep 3281 r m]ZSÓFI: Ágens hiányzott…
ZSÓFI: Gergye Egonegonegon-jából egy erőteljes impresszió szűrődik le, és én ezt vártam itt is. Azt gondoltam, hogy a versek egy újfajta fogalmazását hozza majd be. Főként Ágenssel, aki erről az erőteljes, újszerű érzésközvetítéséről, az intenzív jelenlétről híres. És a kettőjük együttmunkálkodásából mindig valami ledöbbentő dolog szokott kiforrni. Lehet, hogy túl nagyok voltak az elvárásaim.
ANNAMARI: Lehet, hogy hülyeség, de ha a T.E.S.T.-re vagy az Egonegonegon-ra gondolok, ott áll Gergye biztos talajon, ahol nincs sok szereplő. Ahol nem kell egyszerre túl sok mindenkit instruálni. Ebben a darabban voltak ketten, akiknek erőteljes volt a jelenléte: a szőke lány, és egy fiú, akire sokáig azt hittem, ő Gergye Krisztián, mert nem volt előttem az arca, és ez a fiú úgy nézett ki a darabból, hogy arra gondoltam,csakis maga a koreográfus lehet. Valahogy nem voltak leosztva az erőviszonyok. És így szétszóródott.
ZSÓFI: Ezek a versek Ágens belső vallomásai, az ő belső világából születtek, és valahogy Ágens szellemisége lett kihagyva ebből az egészből. Pont az egység hiányzott belőle, ezek a szétszabdalt éndarabkák megjelentek, de nem álltak össze egésszé.
ÁKOS: A dramaturgiai keretben benne volt Ágens, hiszen ő vezetett be minket, ő énekelt a színfalak mögött… És alapvetően is, amikor a jelenlétről beszéltek, értem, amit mondotok, de van olyan színház, ahol a jelenlét a fontos, és van egy bizonyos fajta színház, ahol nem a jelenlét, hanem a képek, a jelek, a poézis a fontosak. És ez inkább ez az utóbbi volt.
ANNAMARI: Ezt nem is cáfolom, de nem kerültek pozícióba azok a hangsúlyosnak szánt pillanatok, mikor a borongós hangulatot át akarták fordítani valamiféle abszurd szürreálisba. Amikor például Karádyt kezdenek énekelni…
ZSÓFI: Hatásvadász…?
ANNAMARI: Igen, hatásvadásznak éreztem.
ÁKOS: Amikor láttuk, szerintem a közönség pontosan vette ennek a humorát. Nem hatásvadászat volt ez szerintem, hanem önirónia…- mindamellett, hogy tényleg feloldotta azt a furcsa lent-létet, ahol előtte volt a darab.
ANNAMARI: Igen, csak nekem az a lent-lét sem volt annyira lent, hogy feltétlenül feloldást igényelt volna.
ÁKOS: Számomra voltak olyan pillanatok, és ez mégiscsak a versekhez kötődik, amelyek azon a határmezsgyén voltak, amikor már az a jóféle elviselhetetlenség kezdődik. Tény, hogy ritkán, mert alapvetően nekem sem voltak elég "jók"a versek.
ANNAMARI: Én azt éreztem, hogy az egész átfordulhatott volna valami sokkal jobba, de végül nem történt meg. Nem feltétlenül a darab hibája. Talán az enyém. Vagy szereted, vagy nem szereted. Nem nagyon tudsz másként beszélni, hisz nem egy klasszikus dramaturgiájú mű.
ÁKOS: Ez egy bátor kísérlet volt Gergye Krisztiántól is, de elsősorban egy klasszikus kőszínháztól – amennyiben a Bárka azért mégiscsak az.
ANNAMARI: No azért azt sem mondanám, hogy kifejezetten kísérleti jellegű, ahol egészen új formákkal próbálkozik az alkotó…
ÁKOS: Hát, hagyományos prózai színházakban ritkább az ilyen képi, poétikus, hangulati …
ZSÓFI: Nem nagyon hallottam még, hogy egy verses kötetből készült darabot drámának neveztek volna.
ANNAMARI: Mundruczó csinált már egy monodrámát egy ír költőnő verseiből. A költői világ akkor teljesen átjött, de hogy Ágensé milyen, arról kevéssé kaptam képet. Más valamiről igen, de a kettő közé nem tehető egyenlőségjel.
ÁKOS: Amikor láttam, elég sok idő eltelt a darabból, mire egyáltalán eszembe jutott, amit előre, persze, tudtam, hogy ezek versek. Ez mindenképpen dicsérete a dolognak – és számomra ellentmond a versmondó kislányos ellenvetésnek, vagy hogy bármiféle költői világot hiányolni kéne mögüle.
ZSÓFI: Az tény, hogy én – veletek szemben – úgy mentem megnézni az előadást, hogy előtte olvastam a verseket.
ANNAMARI: Na, végre valaki, aki olvasta a verseket! Mondj róluk pár szót!
ZSÓFI: Ahhoz képest, amilyen címe van (Kúrós versek), és amilyet várna az ember Ágens – kevéssé szégyenlős – színpadi jelenléte után, a versek nagyon is szolidak és szelídek. Ami jó, mert szerintem, nem feltétlenül kell úgy beszélni a szexualitásról, hogy ne hagyjunk teret a fantáziának. Ezeket a verseket úgy jó olvasni, ha te magad követni tudod egy-egy versciklus vonulatát, és kedvedre el tudsz kalandozni a gyakori töredékek mentén, ahol a fejedben folytatódhat a történet. Az előadásban a saját kis gondolatmeneteidet lenyiszálták, neked úgy kellett gondolnod mindent, ahogy a színpadon is megjelenik. Lehet, hogy magát a verseskötetet jobb elolvasni, mint látni, ahogy Gergye Krisztián látja. Igazából majd a második kötete után tudom méltatni.
ÁKOS: Csináljuk azt, hogy mondjunk igent vagy nem-et a darabra.
ANNAMARI: Jó. Nekem igen.
ÁKOS: Igen? Nem ezt mondtad eddig!!
ANNAMARI: De. Azt mondtam, hogy megvan benne, amit jónak érzek, és megvan, amit nem.
ZSÓFI: Én azt mondom, hogy nem. Nem tetszett.
ÁKOS: Nekem igen
ANNAMARI: Ja, most arról beszélünk, hogy tetszett-e, vagy, hogy egyáltalán helytáll-e a darab?
ZSÓFI: Mit értesz helytállás alatt?
ANNAMARI: Akkor mondom, hogy helytáll, ha megszületett valami, aminek helye van, ami érvényes. Arra azt mondom, hogy igen. Ha az a kérdés, hogy tetszett-e, akkor azt mondom, hogy nem.
ZSÓFI: Helytáll-e? Hát erre azt mondom, hogy helytállhat… talán.
Beszélgettek: Zolnai Zsófia, Szoboszlai Annamária, Török Ákos
Helyszín:
Bárka Színház
1082 Budapest, Üllői út 82.
www.barka.hu
Kapcsolódó cikkek:
hozzászólok
Yeats Triptichon a Crescendo társulat előadásában
Yeats mély intenzitású drámáiban erkölcsi dilemmák, a jó és a rossz küzdelme, a csoda várása jelenik meg költői látomásban. Ezek közül ismerkedhetünk meg A sólyom kútjánál – A macska és a hold – A purgatórium című darabjaival és rajtuk keresztül a Crescendo Színházzal.
"NEM ADAPTÁCIÓKÉNT GONDOLTAM EZT" - KULTLÖVÉS A SZEMLÉN
41. Magyar Filmszemle. Stop. Bagota Béla. Stop. Frusztra. Stop. Hajónapló. Stop. Videointerjú: ITT.
Kapcsolódó cikkek: 0
Hozzászólások: 0
AZ ÉLET HOZTA - RÉMI BEZANCON: HÁTRALÉVŐ ÉLETED ELSŐ NAPJA - TITANIC FESZTIVÁL 5.0
Fotók a nyolcvanas évekből; felhőtlen családi nyaralás; apa, anya és három gyerek; tökéletes családi idill; öt nap öt ...
Kapcsolódó cikkek: 7
Hozzászólások: 0
"YES" TAGS PLEASE! - KOVÁCS BUDHA TAMÁS KIÁLLÍTÁSA
Megtekinthető: 2010. július 7 - július 20.
Kapcsolódó cikkek: 0
Hozzászólások: 0
