A KORTÁRS DRÁMAFESZTIVÁLRÓL SZŰCS KATALIN ÁGNESSEL

2007-11-22 — interjú - fesztivál — A szerző adatlapja: Török Ákos

November 23-án indul a 6. Kortárs Drámafesztivál, melynek programját szakmai zsűri válogatta. Ennek a zsűrinek egyik tagja Szűcs Katalin Ágnes, a Criticai Lapok főszerkesztője volt, akit a válogatás szempontjairól kérdeztük.

: A 6. Kortárs Drámafesztivál programválogató zsűrijében ketten voltatok, ha jól tudom?

SZŰCS KATALIN ÁGNES: Igen. Koltai Tamás és én.

ZARTKOR.HU: Hogyan nézett ki ez a válogatás a gyakorlatban? Gondolom, nem a világ teljes kortárs drámairodalma volt a kiindulópont. Kaptatok a szervezőktől valamiféle listát és abból indultatok ki?

SZŰCS KATALIN ÁGNES: Ennek a fesztiválnak az egyik célja, hogy a magyarországi kortárs drámatermést megmutassa a külföldieknek, a másik, hogy külföldi kortárs drámákból készült előadásokat hozzon ide. A mi feladatunk a kortárs magyar drámatermésből kiválasztani azt, amit a külföldieknek szerintünk érdemes megmutatni. Az elmúlt két év bemutatóiból válogattunk, mivel kétévente rendezik meg ezt a fesztivált. A szervezők egy listát állítottak össze az ez idő alatt bemutatott kortárs magyar darabokról a munkánkat könnyítendő. A nehézsége az a dolognak, hogy ezek általában stúdiókban született bemutatók, vagy vidéki színházak előadásai, amik nem biztos, hogy két évadot megélnek. Van, hogy azt gondolnánk, ott lenne a helye az előadásnak a fesztiválon, de az előadás akkor már nincs műsoron. De ez most budapesti előadással is előfordult, hogy mi szerettük volna, de levették a műsorról.

ZARTKOR.HU: Melyik volt az?

SZŰCS KATALIN ÁGNES: A Katona József Színház Kazamaták című előadását szerettük volna beválogatni a programba, és Bodó Viktor A nagy Sganarelle és Tsa. című Molière átiratát-rendezését (társszerzője Vinnai András). Utóbbi azt a kérdést is felvetette, hogy az ilyenfajta átiratok mennyiben tekinthetők eredeti műnek. Erről azt gondoltuk, hogy annak tekinthető, mivel olyan messze esett az eredeti Molière-drámától.

ZARTKOR.HU: Te is, és Koltai Tamás is elsősorban színházzal foglalkozó emberek vagytok, ami számomra azt is mutatja, hogy a válogatás alapállása is elsősorban színházi szempontú kellett, hogy legyen, nem irodalmi. Talán a mérlegelésben sem az irodalmi anyag volt az elsődleges szempont. Ha végignézem a fesztivál magyar programjának egyes darabjait – Anyám orra, Alibi, Keresők – bármennyire is tetszettek ezek az előadások, drámaként legalábbis kérdéses a súlyuk.

SZŰCS KATALIN ÁGNES: Azért ez a válogatás egy nagyon képlékeny dolog. Én inkább azt mondanám, hogy tanácsadók vagyunk. Az Alibit például nagyon jó előadásnak tartom, de azt mondtam, hogy ez egy másik fesztivál tárgyát képezhetné, nem a Kortárs Drámafesztiválét.
Lehet, hogy most kicsit csapongani fogok, de egyrészt az a furcsa ebben a fesztiválban – és talán egy előző kérdésedre is válaszolok ezzel –, hogy hiába gondoljuk azt, hogy egy dráma mint irodalmi mű jó, ha nincs izgalmas, érvényes, jó színpadi megjelenítése. A külföldiek a színházi előadással, és nem az írott drámával találkoznak. Ezért nem szerencsés egy bármennyire is jó drámát egy nem igazán jó előadáson keresztül megmutatni nekik, mert talán éppen, hogy elvesszük a kedvüket magától az irodalmi műtől is. Másrészt, az is szempont kell legyen egy ilyen válogatásnál, hogy mi az, amit egy külföldi megérhet belőlünk, és egyáltalán mennyire tudja értékelni azt a darabot, ami számunkra rendkívül fontos, náluk viszont esetleg szinte semmit sem mond. Illetve, mennyi plusz információ kellene ahhoz, hogy azt értékelni tudják egy más közegben. Ha nagyon sok kell, akkor lehet, hogy nincs értelme megmutatni a művet, bármennyire is fontosnak tartjuk. Ezek az ’56-os darabok esetében is kérdések voltak, de azt gondoltuk, a Mohácsi-féle felvetés annyira izgalmas, hogy bár egyes részei, például a Tóth Ilona-ügy egy külföldinek konkrétan az égvilágon semmit sem mond, az egészből mégis megérthet, megérezhet valami fontosat. Valamit tudnak külföldön ’56-ról, de általában csak a közhelyek szintjén, ezért is fontos az a szemlélet, ami a Mohácsiék darabján (56 06 / őrült lélek vert hadak) átjön, és ezért lett volna fontos a Kazamaták is. Harmadrészt, születnek és színre kerülnek ugyan drámaírói mestermunkák, de szerintem az is szempontja kell legyen a válogatásnak, hogy olyasmiket mutassunk meg, amik izgalmasak, formailag is újszerűek. Amik azt is megmutatják, hogy milyen irányban próbálkoznak a drámaírók, merre halad a drámairodalom. Mert jobbára az is célja egy fesztiválnak, hogy új dolgokat megismerjünk, hogy valami szellemi izgalmat is keltsen azon túl, hogy reprezentáljuk, mi a legutóbbi két év drámatermésének java.

ZARTKOR.HU: Arra gondolok, hogy nem lehetett olyan jó előadásokat találni, amelyek irodalomként is jók?

SZŰCS KATALIN ÁGNES: Igyekeztünk. Nem nagyon. A Finito az egyetlen, ami bár hagyományosabb forma, de mint verses szöveg szerintem komoly irodalmi érték is, és ugyanakkor szellemes, élvezetes színházi előadás is született belőle. Ez egyébként nagy kérdés, hogy merre megy a világ. Hogy merre megy a dráma. Mennyire ragaszkodunk a dráma mint műnem meghatározásához. Mert valóban úgy néz ki, hogy az igazán izgalmas előadások és színházi törekvések a társulatra írt, a próbafolyamat során is alakuló szövegekből születnek. Mint Pintér Béláéknál vagy Mohácsiéknál. Számomra ez a fajta színházcsinálás hihetetlenül vonzó. Nem összehasonlításként, de mégiscsak a Shakespeare korabeli színházat juttatja az eszembe. Gyönyörű, hogy valaki ennyire tehetséges, hogy írja, rendezi, játssza a darabot, hogy egy csapatot erre mozgósítani tud, hogy megfelelő zenészeket talál mindehhez.

ZARTKOR.HU: És ha az irodalom felől nézem a darabokat?

SZŰCS KATALIN ÁGNES: Februárban erről nagyot vitatkoztunk a Deszka kortárs drámafesztiválon írókkal, akikről kiderült, hogy borzasztóan érzékenyek erre a kérdésre, nevezetesen, hogy mennyire értelmezhető a színház nélkül, a színház elvárásai nélkül, a színház lehetőségei nélkül egy dráma, pontosabban, hogy mennyiben befolyásolják a dráma születését a színház adottságai, lehetőségei Illetve, hogy melyik tekinthető az autentikus szövegnek? Az, amelyik megjelenik egy folyóiratban, kötetben, vagy az, ami mindenféle toldás-foldás, átalakítás után, a próbafolyamat során létrejött előadás szövege? Van, aki csak előadás után teszi közzé a szöveget, van, aki ilyenkor újra közzé teszi. Akkor most melyik az igazi? Melyiket tekintjük a szerző irodalmi művének, ha már a színházi tapasztalatok is benne vannak? A drámaírók ezen a beszélgetésen magát a felvetést is elutasították. Erről mindenképpen érdemes beszélni, vitatkozni.

ZARTKOR.HU: Összességében maradt benned hiányérzet a drámafesztivál végső programját illetően, vagy ezek mind vállalható darabok, és ezek a vállalható darabok?

SZŰCS KATALIN ÁGNES: Abszolút vállalhatóak. Az a furcsa helyzet, és azért mondtam, hogy ez nem annyira merev, hogy mi kizárólagos döntnökök lennénk, mert például van a programban egy olyan előadás, amit szerintem, sem Koltai Tamás, sem én nem láttam. Ez a nyíregyházi Merénylet Erdős Virágtól, akiről tudom, hogy tálentumos szerző, hogy fiatal tehetség, de magát az előadást nem láttuk. Szilágyi Mari viszont, aki az egész fesztivál lelke és kitalálója, ma már igazgatója, annyira boldog és lelkes volt attól, amit látott, hogy ott helyben meghívta az előadást. És azt gondolom, szíve joga, hogyha egyszer ő gründolja ezt a fesztivált. Ugyanez az Alibi esetében, ami ugyan nem a főprogramban van, hanem a posztdramatikusban, mindenestre a már említett okból én nem javasoltam – nem az értékei miatt nem, hanem az alapanyag miatt, mint kortárs drámát nem. Szilágyi Mariék úgy gondolták, hogy kapcsolódik ahhoz a workshop-hoz, amire meghívtak egy nagyon híres professzort, Hans-Thies Lehmann-t. És akkor természetesen szíve joga! Azért mondom, hogy mi inkább tanácsadók voltunk, mert mi elmondtuk, hogy mit gondolunk, aztán ő eldöntötte, hogy mit hív meg a fesztiválra és mely programba.