Gerzson Péter / TranzDanz:
Ideiglenes cím (a stílusteremtő ’91-es kultusz darab felújítása)

[kep 2962 r m]“Kovács Gerzson Péter nem a középúton jár. Műveiben, akárcsak személyiségében vadság keveredik bús iróniával, míg nézője varázs alá esik vagy riadtan menekül, ámul vagy megdermed.”

A koreográfus mindig is vallotta, hogy a kortárs nem idő-kategória, nem azáltal valósul meg, hogy a jelenben megtörténik, hanem minőség-kategória: jelenidejüségét az idő-folyamban változó múlthoz és jelenhez fűződő aktualitása adja.
Az Ideiglenes cím, a TranzDanz-story egyik legjelentősebb darabja, a fenti koncepció jegyében kerül színpadra 2007. őszén a Trafóban, a hazai kortárs tánc és jazz-zene emblematikus szereplőinek előadásában.

A hajdani szüzsében foglaltaknak megfelelően, most sem kívánok többet elárulni a darabról, mint akkor:
Az összes szereplő egy-egy saját történettel érkezik az előadásra, amelyek a szereplők élettörténete, neveltetése, kultúrája, személyes tapasztalatai és meghatározottságai, vonzalmai és elutasításai, érdeklődési körei és pillanatnyi emóciói által meghatározottan különböznek egymástól. A nézők is magukkal hozzák egyéni “történeteiket”, hétköznapjaikat, végül is az életüket…
Az erősen fragmentált, előadás során a szereplők és a néző világai metszik egymást (vagy összeadódnak), asszociációk generálódnak, emlékek ébrednek, az érzelmek elsodornak – így jönnek létre az adott előadás személyes, aktuális, talán mindenki számára más – más “történetei”.
KGP

Koreográfia, fényterv: Kovács Gerzson Péter
Zeneszerző: Dresch Mihály
Zenészek: Dresch Mihály, Hock Ernő, Gerőly Tamás
Színész: Dóczy Péter
Táncosok: Horváth Csaba, Kovács Gerzson Péter, Szilvási Károly
Jelmeztervező: Kovács Emese

A darabban elhangzó szövegtöredékek Eszterházy Péter Daisy címmű librettójából származnak


Megtekinthető:
2007. szeptember 21., 22. – Trafó
2007. szeptember 28., 29., 30. – MU Színház