SÍRUGRÓK - VAN-E ÉLET A HALÁL VONZÁSÁBAN?

2006-11-05 — kritika (-) - film — A szerző adatlapja: áron márta

Szlovén kis falunkban haldokló lelkek erőlködnek azon a bizonyos határmezsgyén, hogy végül biztosítsák magukat, nem probléma a halál, ha az élet is olyan amilyen. Igen, Jan Cvitkovic tűnékeny, feledhető darabja elvisz minket egy tragikomikus “kiváltképp balkáni” valóságba, és emlékeztet, erőltetetten odacsapva a tragédiát – “Emberek, nem minden síron nő virág!”

[kep 1135 l m]Agyonokító, unos-untalan közel s távoli filmtörténeti hivatkozásokkal teletűzdelt mozink ügyesen összerakta magát a balkán-életérzés sírunk, végleteskedünk, és agyatlanul vigadunk tipizált hármasából, és persze sugallni próbál – hogy mit, az sajnos, a különösebb egységet nélkülöző szerkezetből nem világlik fel.
Hősei “klasszikus” kisemberek, kis közösségben, kis érzésekkel, nagy bajokkal, és még ennél is nagyobb felfoghatatlannal a sarkukban, akik csak amolyan per hecc éldegélnek Cvitkovic “kis falujában” ugye.

[kep 1137 r m]Pero, a halált ügyesen kézben tartó – jobb híján hivatásos gyászbeszéd-íróként működő – kívülállónk az ember most, talán maga az Isten. Valaki, aki kicsit többet tud erről a világról, de mégis szánalmasan apró figura alakjában bábáskodik élet és halál felett. Beavatkozik, és értékel, ha szükséges, és kiszáll az égbe, ha úgy tartja jónak. Segítői az angyalok: Suki, a szomszéd autószerelő, ételkihordó, sofőr; és Ida a túlvilágra szakosodott néma húg. Ők hárman, ugyebár nem nagyon értelmezhetők a történetben, mint tipikus hősök, csupán, mint történetvezető szimbólumok vesznek részt. Egyikük sem aktív, viszont annál inkább mitikus hős a folyamban. A két angyal élete vagy halála lényegileg a jelenen nem változtat, de történetük még évszázadokig mesélhető, és talán okulást hoz az utókor számára. A többiek – az irányított “csürhe” – pedig karnyújtásnyira a megfogható haláltól, csak viaskodik, kakaskodik, merthogy egyetlen lételeme ebben lakozik. Közösségi találkozó pontjuk minden esetben a gyönyörű táj egyik dombján – jelképes magaslatán – elhelyezkedő temetőben található. Merthogy mind meghalunk egyszer, és hát – “Mindenki a mennyországba akar jutni, de meghalni senki sem akar…”, hangzik Pero kezdő beszédében a bölcselet -, de aztán hamar biztosítanak róla, hogy akad azért olyan – Pero apja, Dedo/Papa – aki abszolút halni szeretne.

[kep 1134 l m]Az egyetlen hely tehát a festői sírkert, mely kaput nyithatna kisnépségünk lelkén, hogy eljuthassanak az önmaguk ellen elkövetett súlyos vétségek szeméthalmából egy szebb világba. Idő-tere a rendszerváltás utáni Szlovénia ébredő öntudata, vegyítve persze jellegzetes nyugati-keleti behatásokkal. Felcsendül az “I Will Survive”, a “Sexbomb” sajátosan balkánosított hangzásban; megjelenik egy leharcolt nyugati autó a helyi menő barbároknál, beszélünk egy felmagasztalt nyugati barátról, aki már csak attól is szebb, hogy angolul beszél, és márkás ajándékokat vásárolunk széthullott családokban, hogy jóvátegyünk valamit, amelyre egyébként még csak fény sem derül. Ugyancsak homály fed még jó néhány karaktert, akikről nem lehet eldönteni, hogy időkitöltés gyanánt került-e be a filmbe, vagy “csak úgy” alapon, mert esetleg jelképez valami olyasmit, amit mondani akarunk. De hogy koncepció nem leledzett mögötte, bizony szembetűnő. Mindegy is…

[kep 1133 r m]Tehát, mondjuk, megismerhetünk mindenkit a felszínen, és a mélyben, és ráeszmélhetünk, talán megint csak nem minden arany, ami fénylik. És lehet, hogy a halál utáni életre kellene koncentrálnunk. (???) A Sírugrók megteszi, és közben újra meg újra közhelyekkel operál a jóról-rosszról, mennyről-pokolról, és ezen az sem segít, hogy sajátos végkifejletbe vezeti el nézőjét. Sőt! Nincs katarzis, mert végig halódunk, a vége-tragédia épp ezért nem is tud valós értékű lenni, mert nincs jelentése a többi között. Csak befogadhatatlan értelmetlenséget tud hagyni maga után, amely nem a téma miatt keletkezik bennünk, hanem a megrajzolt egyenes törései miatt. Hiába az angyali üdvözlet, hiába a feláldozódás, hiába a szépséges képi megvalósítás, az egység sajnos nem áll össze. A film rettentő didaktikus jellege végül el is éri kellő hatását a bel-belvárosi art-mozi kongó termében, melyből kimenekülve valóban elgondolkodhatunk a halálon. Kérdés, hogy a filmélmény általi halálon, vagy a mozi halál-értelmezésén?
Összerándult arccal elsétálunk tehát, és rájövünk, hogy ez a film csak akkor tudna értékes lenni, ha megmagyaráznánk a bizonyítványát…

[kep 1136 l m]A Sírugró bandával egy probléma volt, nem nagyon ugrott… Aki itt meg akart halni, életre kárhoztatott. Aki élni akart, meghalt, és akiről sejtettük, végül túl is élt. Lehet, hogy fel kell adni a hivatást egyszer csak, és szembe kell nézni az egyébként nagyon is elfogadható tényekkel. Vagyis, hogy buták vagyunk, voltunk és leszünk, ahhoz, hogy okoskodjunk arról, vajon van-e élet a halál előtt? Ha nem lenne, miből gyártanánk a tragédiákat?

Eredeti cím: Odgrobadogroba
Hazai bemutató: 2006. október 19.
Forgalmazza: SzimplaFilm
Rendező: Jan Cvitkovic
Főbb szerepekben: Gregor Bakovic (Pero); Drago Milinovic (Suki); Sonja Savic (Ida); Mojca Fatur (Renata); Brane Gruber (Dedo); Natasa Matjasec (Vilma)
Gyártás éve: 2005
Hossz: 103 perc
Gyártó: Staragara; Propeler Film; RTV Slovenija (Horvátország; Szlovénia)