A PARKOLÁS MŰVÉSZETE - VALÓSÁG ÁLKÖNTÖSBEN

2006-10-05 — zárójelentés (-) - film — A szerző adatlapja: áron márta

Jelen munkánk Trent Carlson kezéből lefed mindent, amelyre csak egy film szerződhet. Akciózik, társadalmat fejt, drámázik, elgondolkodtat, univerzális mondanivalót tükröz, nem csak “fogjukrá” szórakoztat, és ami a legfontosabb nagyon nem veszi komolyan önmagát. Igen. A parkolás művészete extra alacsony költségvetésből képes arra, amelyre bármelyik amerikás szuperprodukció. Illetve annál sokkal többre! Csak hát sajnos önmaga okán “nem néz ki jól”. És ezért csak “art” mozikban futhat, pedig nyomulhatna máshol is… Ugyanis ez az a darab, amelyet nem simogat(hat) az a bizonyos bűvös, magát igen drágán adó PR-kéz, mely körmönfont eszközeivel még kasszasikerekbe is vezet(het)né. Ha tenné…, pedig többek lennénk, ha még jó néhány ilyen alkotás eljuthatna a nagyérdeműk elé a világon.

[kep 980 l m]Sztorink szerint adott egy notórius szabálysértő, aki elhatározza, hogy dokumentumfilmet készít a parkoló őrökről. Lonny, az önjelölt rendező célja sejthető, filmjével nevetségessé óhajtja tenni a parkolás szakértő őrzőit. Nem komoly cél ez, mivel ők amúgy is azok. (Legalábbis a nem-parkoló-őr tömegek szemszögéből!!!) De hamar felviláglik, hogy tulajdonképpen cél sincs, így a helyzet némiképp bonyolódik, mikor rendezőnk szembesül “a nem minden az, amelynek korábban hittem” közhelyes gondolatával. Elvegyül az utcákon, nyomozásba kezd, megért, és elfogad, miközben a néző jóízűeket röhög az egészen, és benne magán is. Csodálatos, hogy mennyire azonosan működnek az emberi reakciók a világ egymástól távol eső pontjain. Persze ez nem meglepő, de a parkoló-őr kérdés annál inkább.

[kep 983 r m]Legalábbis, ha azokban a típusokban észleljük őket, ahogy azt Trent Carlson teszi. Nagyszerű tanulmányanyag, hogy egy hazánktól –minden szempontból- igen messze elhelyezkedő országban, ugyanolyan gúnnyal fordulnak az ellenőr-típus megformálásához, mint nálunk. Kiváltképp, ha a nagysikerű Kontroll_t (R: Antal Nimród, 2003) vesszük alapul… Miért is kell, hogy szánalmas, frusztrált népség legyen az ellenőr-ember? Hogy jól visszavághassunk nekik? Vagy, hogy megértsük, mi visz rá arra valakit, hogy egy ilyen –mindenki által utált- szerepet elvállaljon? Talán az elfojtás, talán a rendrakás vágya, talán a hatalomvágy? Nem tudjuk, és e film után sem fogjuk megtudni… Oké, hogy csak a dolgukat végzik, oké, hogy szabályokat érvényesítenek, de hát nehéz elfogadnunk őket, mert tökéletesen idegen sikerélmény-adagokra hajtanak, mint a nem-ellenőrközegek széles táborának halandói. Legalábbis, ami a közösségi létezést illeti, semmiképpen nem a pozitív visszacsatolásokból építkeznek. De akkor miből? Persze, ha az a cél, hogy ki tudja a legtöbb bűntető-cédulát megírni, és érvényesíteni… Minden dőlni fog, amelyet a társadalmi lényről korábban gondolhattunk… És szerencsénkre dől is, mert magunkra ismerünk azért!

[kep 982 l m]A kanadai rendező áldokumentumfilmet kreált, amelyben senki sem az, Aki, és amiben minden “csak” játék és móka. Mégis számunkra valós jelentéseket ad, mert rengeteg általunk is “puszipajtásként” üdvözölt mindennapi típust hoz magával. Agyonütve az egész mókát még tengernyi öniróniával persze. Örülünk, hogy a rendező sem rendező, legalábbis önmagáért ezúttal semmiképpen. Trent Carlson, mintha filmjével mindent a fonákjára tenne, még a maga szerepét is. Ezáltal még az alkotó Ego sem verhet minket szembe a vásznon, viszont a film és jelentései annál inkább. Ezúttal előremutató értelemben.
Tényleg ennyire rommá tipizálnánk mi emberek egymást, és mindent ebben a világban? Tényleg csak típusokban gondolkodunk, amikor megfestünk egy fiatal filmrendező, vagy egy parkoló őr figuráját? És lehet, hogy nem csak mást, másokat, hanem magunkat is csak típusok szerint tudjuk megalkotni, és -mutatni a világ felé? Ezúttal nagyon is, merthogy jól az ormányunk alá dörgölik nekünk.

[kep 984 r m]A parkolás művészete másik fontos jelentése az életművészet térnyerésére vonatkozik. A XXI. Század parkoló-őre ugyanis mostanra eljutott az önmegvalósítás eszméjének kibontásához is. Mert hát mindegy *mit és hol és hogyan* csinálunk, *de azt és ott és úgy*, tudjuk szeretni (élvezni?). Furcsa kvázi pozitív elv, amely önmagán kívül ugye elég sok mindent figyelmen kívül hagy, de legalább magának jelent valamit. Tekintve az A parkolás művészetében meghatározott parkoló-őrség mikéntjét… Az egy dolog, hogy néhányan filozófiát gyártanak arra, hogy milyen hasznos ez a tevékenység, és látják benne a szépséget, de az emberek –akik ugye elszenvedik az 5 cm-eken múló szabálysértési bírságokat – már kevésbé tudják ugyanezt pozitívan értékelni.

[kep 981 l m]Ez a világ ennyire keresné a jelentéseket? Vagy csak a befogadás pillanatának hevében tűnhet az valósnak, hogy emberek jelentéseket keresnek abban is, amiben nincs? Már a parkolás-ellenőrzésben, ugye… Lehet…, mivel ez egy áldokumentumfilm, amely ügyesen átvert bennünket. Elhihetjük, hogy így van ez, és utóbb elmélázhatunk azon, hogy vajon lehetne-e így ez? És az vajon jó lenne-e nekünk? Itt, ott, bárhol, ha működni tudnánk, mint emberek…, akkor mindenképpen. Ha ugyanis az efféle művészet felfogja, hogy mások is bírhatnak hasonló művészettel, ergo képesek megfilozofálni, miért is parkolnak tilosban, akkor egy ejnyebejnyével, és egy kézrázással elintézhetnénk a dolgot, és mindenki mehetne jobb dolgára… Egy áldokumentumban legalábbis biztosan…


Eredeti cím: The Delicate Art of Parking
Hazai bemutató: 2006. szeptember 28.
Forgalmazó: Szimpla Film
Rendező: Trent Carlson
Szereplők: Fred Ewanuick (Grant Parker); Dov Tiefenbach (Lonny); Tony Conte (Jerome); Diana Pavlovská (Olena); Gary Jones (Murray); Gabrielle Rose (Ida); Andrew McNee (Gus); Richard Side (Bob); William MacDonald (Dave)
Gyártás éve: 2004
Hossz: 86 perc
Gyártó: Anagram Pictures; Cinéma Libre (Kanada)