SZENVEDÉSTÖRTÉNETEK - JÖRG DOBROVICH KIÁLLÍTÁSA

2006-08-01 — kritika (-) - képző/ipar — A szerző adatlapja: Zolnai Zsófia

A filmek látványvilágához mostanában hozzátartoznak a vértől tocsogó, szaftos jelenetek: ezeket egyre kevésbé nézik csodálkozástól tágra “zárt” szemekkel a 12 éven aluli- felüli gyerekek. Megkapják a valtdizni szuperprodukcióktól is, vagy akár a korhatár nélkül a sztarvarzban, gyűrűkurában. Akkor miért szörnyedünk el, ha pőrén elénk varázsolják az ennél is meztelenebb- véresebb igazságot a képzőművészetben?

Tegyünk egy kis időutazást: Jézus szenvedéstörténetét Mel Gibsonnak “hála” mindenki megcsodálhatta a maga brutális valójában, ami a nézők többségében ellenérzést keltett. Mégis, vallásosok és nem vallásosok egyaránt a vászonra meresztették a szemüket, hogy lássák a nagy kálváriát, a perceken át tartó csonthasogató kalapálást, a porból vér-sárt varázsoló menetelést a kereszttel.

[kep 719 l m]Amikor [u http://zartkor.hu/c205/a-da-vinci-kod-a-cseplog…]Silasszal[/u] együtt szisszentünk fel önostorozásai közepette, és láttuk a húsba vájódó
kínzó-övet, akkor nem ezen borzadtunk el igazán, hanem a vallás történetét megváltoztató merész kijelentéseken.
Tulajdonképpen szeretjük nézni a szenvedést, vagy nem?
Okozni, mindenesetre, régóta szeretjük. Febronia legendája kevésbé ismert még, dacára [u http://www.artportal.hu/lexikon/fiatalmuveszek/…]Moizer Zsuzsa[/u] festőnő tavalyi Febronia-sorozatának. A szíriai mártírnő szenvedéseit vízfesték segítségével gyönyörű, mély, asszonyi érzéseket közvetítő képeken örökítette meg. Febronia nem volt hajlandó férjhez menni egy muzulmán férfihoz, ezért sűrű csonkítgatások közepette kivégezték.

[kep 720 r m]A nő és a szenvedés kultusza különben is erőteljesen összekapcsolódik Éva óta, akire a fájdalmas szülés, mint büntetés lett kimérve. Ez a fájdalom Frida Kahlo festményeiben ártatlan, keserű örömmel van ábrázolva. Kahlo és a szenvedés társalkotó, képei véres brutalitása viszont megszelídül az asszonyi alázat és türelem segítségével, ezért nem jut eszünkbe a borzalom, mikor műveit csodáljuk. Pedig halott csecsemők, végtagok, pulzáló erek tarkítják néha képeit, a fájdalom szívből jövő, sorsával egybefonódó. Ahogy a testében lüktető mexikói vér, úgy nemzete történelme is vezeti ecsetjét: műveinek szerves alkotóeleme a prekolumbián kultúra.

A képzőművészet újjászületése az impresszionizmus életre hívásával kezdődött, azóta sok furcsaság előfordult a vásznon, s az ecset mint eszköz gyakran háttérbe szorult. A forma kezdte elveszíteni tartalmát, és az újító avantgárdok már nem tudtak mindent átalakító ötleteket a vászonra vinni. Így maga a vászon vált felesleges művészethordozóvá, s a test vette át a szerepét a body art irányzatában. A bécsi akcionisták látványos performanszai végleg elmosták a kereteket a képzőművészetben, irreális akcióik fenekestül felfordították a művészethez való hozzáállást.

[kep 718 r m]Hatásuk a mai napig érződik, formabontó ötleteikkel a body art-ot eszközül választó performansz művészek szívbénító katarzist tudnak elérni. Pálfi György Taxidermiá*jának véres zárójelenetei ismét eszünkbe juttathatták a bécsi akcionista Rudolf Schwarzkogler önkasztrációjáról terjengő pletykákat, vagy Maria Abramovic valós önkínzásait, természetesen performansz előadás keretében. A nemrég a Mu Színházban vendégszereplő Ivo Dimchev színpadon elkövetett “live-show” vérvétele szintén bizonyítja, hogy a téma egyáltalán nem elfeledett.

[u http://www.ligetgaleria.c3.hu/316mgny.html]Jörg Dobrovich[/u] mélyet merít a bécsi akcionizmus, és a prekolumbián festészet hagyományaiból. Ugyan nem vett részt a vad akciókban, és nem használta saját testét kifejezőeszközként, ám az akciók szellemiségével való együttérzése süt képeiből. A Liget Galériában csupán 14 festménye látható, a fehér falakon pulzáló színek mégis vértengerrel árasztják el a helyiséget.
[kep 721 r m]A vad, erőszakos színek a vérről beszélnek, friss, többnyire emberi vérről, erőszakról, brutalitásról.
Az akvarell, pasztellkréta vagy olaj kollázs-képeiről egyaránt fröcsög az erőszak, legyen akár papírra vagy vászonra megálmodva. Széttépett testrészek, összemarcangolt női torzók fekszenek vérfürdőben. – Mintha egy gyilkosság maradványait kapkodva, újságpapírral próbálnák eltűntetni, vagy egy gyereklelkű, perverz tömeggyilkos firkálná össze áldozatai képét papírhasogató tusvonásokkal…
A színek játéka ennek ellenére megható: nem csupán sebből frissen előbuzogó pirost találunk itt, a fáradt kármin az alvadt fekete mögé rejtőzik, ha kell, oxigénhiányos mélykékkel ellenpontozza Dobrovich a mondanivalót, amit néha még papír- ráragasztással is hangsúlyoz. Így emeli ki a Cunt (2006) c. képén a barlangbejáratként meredező születés-helyszínt is, és az esemény brutalitását a nő eszközként való feltűntetésével húzza alá.

A kifejezéstelen emberi torzók meggyötrése mérnöki pontossággal történik, és élesen vágja át a művész a testüket, vagy roncsolja, ezáltal homályosítva el a felületet. Az éles-tompa játéka különösen szépen kiemelkedik a színek ellentéteinek segítségével. A vörös- fekete- fehér hármasnál erőszakosabbat, kifejezőbbet egy mészárlásra elképzelni sem lehet. Amikor Im zeichen der teilung (2002) című képén az egymásra dobált testrészhalmokat émelyítő pasztellszínekkel jelzi, az agresszív hatás elmarad, viszont ennek révén a figyelem egy másik harcra terelődik: a női- férfi örök lágy-szögletes ellentétére.

[kep 722 l m]A testek szétszaggatása azonban nem öncélú brutalitás, líraivá emelkedik a Pajaro (2006) képen. A kismadár halála mögött rejtező gondolatiságon merengeni a nyers erőszak ábrázolása miatt lehetetlen, a kusza tollakat heves ecsetvonásokkal megjelenítő kép vértengerré válik, a csőr felismerhetősége is kétséges, csupán a meggyalázott ártatlanság, tisztaság és szépség egyértelmű.


A véráldozat, a testiség ábrázolása nem új keletű a művészetben. A szenvedéstörténetek tematikája azonban mintha kezdene divattá válni, gondoljunk csak a nemrég született filmekre, melyben a nő áldozata került a középpontba, mint a Johanná*ban (Mundruczó Kornél filmje) és a [u http://zartkor.hu/c25/maria-magdolna-ferrara-ko…]Mária Magdaléná[/u]ban (Abel Ferrara filmje).

Viszont újfajta kegyetlenség vegyül az emberábrázolásba: a mindenható ember azáltal válik kikezdhetetlenné, hogy az isteni büntetésként ráruházott szenvedést is eltűri, sőt, önmagának okozza.
A fájdalom átélése nemcsak az alkotó számára lesz élmény, hanem a befogadó is résztvevő lesz szuperérzékeny empátiája segítségével. Csak ez a felfokozottság képes katarzist okozni a test naturális-brutális használatával, melyben az emberi test kiemelődik zárt határaiból, a szenvedés pedig mint megtisztító művészeti élmény nyeri el értelmét . A festék a vér, az ecset maga az emberi test.

Jörg Dobrovich: Szív és kéz
Budapest, Liget Galéria, 2006 július 13- augusztus 17.