FRENÁK PÁL: CSAJOK - CREDO HYSTERICA

2006-05-30 — kritika (-) - tánc — A szerző adatlapja: Zolnai Zsófia

Női szerepek, mint a bennünk rejlő istennők esztétikus szépségét, angyali jóságát, vagy hallgatag bölcsességét megmutató álarcok… Vajon mit rejt Frenák zsákja, ami a tudattalanból merít nekünk? Mit jelent számára A Nő, jelen esetben többes számban a Csajok, vagy beszédesebben Credo Hysterica?

[kep 469 l m]A Frenák triptichonjának második részeként elkészült darab, a Csajok, mégsem tekinthető csupán halovány másolatának a teremtés koronáiról szóló Fiúk*nak. A két darabot most egymás után láthatjuk, összetett mondatként hatnak mégis, kiteljesítve egyik a másikat. Bár néhol kicsit úgy érzem, a Csajok keserű ábrázolásmódja csupán egy amolyan profi “tribute to The Boys”, bájosan visszatérő, egymásra reagáló, szinte párbeszédszerű jelenetekkel, dinamikus



A kezdeti benyomások dé ja vue- ként érnek, női csacsogás egyre felerősödik, bár a kötelek helyett vásznak lógnak a mennyezetről. Csodás lehetőség a darab során az árnyak játékának kiteljesítésére, elrejtőzködésre, és láttatásra: a női rejtélyesség örök harci fegyvere. Mégis úgy érzem, a vertikális helyzetű, magasságba vágyó, kígyózó kötelek párjai inkább a földhöz ragadt medence-szerű ovális öblök, melyek a befogadás hívogató jelképei. A férfiaké a szellem tehát, a nő csupán testben üdvözülhet.

[kep 465 r m]És tovább építkezik Frenák. A női testek gyönyörűségének ódáját várhatnánk, ha már a Fiúk*ban is a férfi test esztétikájára helyeződött a hangsúly, és hódító törekvéseire. Ám itt inkább belülre összpontosít, a személyiségre, és végigzongorázik a Nő fontos archéin. Az ősi szerepkörök és női igények: anyaság, szépség, bizalom, biztonság, gyönyör, mindnek ferde tükröt mutat Frenák. Az irónia maró, már-már sértő…



A táncosok hárman vannak, de mindig ott rejtőzik egy negyedik táncos is, aki reflektál a többiekre, vagy ellenpontként kívül helyezkedik. Az egyik nő férfi ugyan, de minden nőben ott lapul az anima, az ellenpólus – a férfi , hiszen így lehet egységes ember.
A medencék, melyek életet adnak, itt, mint súlyos terhű csigaházak kísérik végig a nőket: maguk után vonszolják, keresik az egyensúlyt velük, hívogató ágyak, de ugyanúgy a kiábrándulás és a magány helyszínei is – ahogy a teremtésé is: védelmező burokként jelképezi az anyák szerető gondoskodását, általában. Ám a végső jelenetben a magzatvíz szentségének nem kegyelmeznek, amikor gázálarcban pancsikolnak, vonaglanak benne a szinte teljesen lecsupaszított szereplők.

[kep 457 l m]Ugyanígy az Anyaság kikezdhetetlen idolja is megkapja a magáét, a táncosok vad hahotázás és bárgyú mozdulatok kíséretében telepotyogtatják utódaikkal a pódiumot, utána nem törődnek velük, rajtuk taposnak, vagy egy kis hírnév kedvéért akár szerte is dobálják őket. A híressé válás bizony fontos: egy igazi talk show közepébe csöppen a közönség, kvázi-résztvevőként. A nyertes azonban mindig ugyanaz, s szépségkirálynő módjára köszöni meg mindenkinek, hogy feljuthatott a rivaldafénybe.


A Nő megérthetetlen titok, egyik percben csendesen vihog egy táncosnő a mikrofonba, majd eltorzult arccal percekig üvölt bele, és újra kacag. És ugyanez a hisztéria köszön vissza a plázacicaként illegő-billegő barátnők kezdeti csevelyében, mely később pozícióharcba vált át, megalázó bukdácsolások és újrakezdések közepette.

A Szépség, bizony eszköz a nő kezében. Egy szép nő mindent elérhet: a magas sarkú, kopogó cipők ezt az öntudatosságot, hatalmat hivatottak mutatni. A szoborszerű női testek tökéletességét többször is pózba mereszti a kedvünkért Frenák: hol egy árnyképpel játszik, hol pedig lemeztelenítve, teljes valójában csodálhatjuk, de sosem önfeledten, mindig ott bujkál a szép hátak mögött az irónia. Mert mi is lesz egy csúnya, öreg nővel? A magány és a szeretet utáni vágyakozás ugyanúgy végigkíséri a nőiséget, mint a testiség terhe. Nem születhet mindenki szépnek, ez sokszor szorongással, kishitűséggel, depressziós töprengéssel tölti el a nőket… Erre Frenák válasza így hangzik: " A Szépség nem eszmény, hanem valóság, amihez nem kell felemelkedni, mert van".

[kep 466 l m]A Szerelem: múzsa-lét, asszonysors. A Fiúk kötélharca a magasban szerelemért és hatalomért megismétlődik itt is, a medencékben. Kutya-macska harc ez, az egy-éjszaka vak gyönyöre. Ahogy a női hátak torzói is önmagukat ölelgetik szerelmesen, később az utolsó jelenetben szoborrá merevedett tökéletes nő is saját testének simogatásában talál megnyugvást.
Az egyedüllét és a beteljesületlenség csendes átok, nőként sok mindent el kell viselni rezzenéstelen arccal, még ha a lélekben vad háború dúl is. A végső szcéna élőkép, festménybe illő színhatásokkal és árnyjátékokkal, szoborszerű női testtel, és a női titok nem oldódik fel. A fiúnak a véggel való találkozás vak dühöngés, örök küzdelem. A nőnél kiüresedés, mint a tévéműsorok zárásának hangyaháborúi és elmúlás, mint a háttérben olvadozó viaszbaba a vásznakon kivetítve.

Frenák számára, úgy tűnik, a Nő csupán oldalborda, a másik nem, aki örök titok és sosem lehet kiismerni, megérteni, közel kerülni hozzá. A puha, körkörös mozdulatok koreográfiája látványos, visszaköszönnek az elemek az előző darabban lévőkre. A kellékek mesélnek, beszédesek a díszletek, fények, ahogy megszokhattuk, és a táncosok is tehetségesek és szépek, mint már talán el is várjuk Frenáktól. A test kultuszának énekébe most mégis egy csepp üröm kerül, és keseríti meg a darabot. A női nem ábrázolásmódja keserű kiábrándultságot leplez, Simone de Beauvoir sírna dühében…


Táncolják:

Stefanie Batten Bland
Juhász Kata
Kolozsi Viktória
Lisa Kostur
Zene: Fabrice Planquette
Látvány: Frenák Pál
Fény: Marton János
Hang: Hajas Attila
Színpad: Ferenczi László

[u http://zartkor.hu/c178/frenak-pal-fiuk-avagy-a…]Frenák Pál: Fiúk – A nemek cirkusza[/u]