(browser cash-refresh) | Z'ArtKor s
Paper Top

LOW ELŐADÁS A MU-BAN MÁRCIUS 6-7-ÉN

A MU Színházban Ivana Müller: While We Were Holding It Together című előadását láthatják 2008. március 6-án és 7-én / 20:00 órakor
Az előadás angol ...

JUNO

Diablo Cody gondolt egyet, és telefonszex-operátori, meg biztosítási ügyfélszolgálatos állásai mellett összedobott egy forgatókönyvet. A sztori megtetszett a Thank you for smoking rendezőjének, Jason Reitman-nak ...

EGY BÉBISZITTER NAPLÓJA

Az Egy bébiszitter naplója Emma McLaughlin és Nicola Kraus 2002-ben megjelent The Nanny Diaries című regényének adaptációja. A könyv szerzői együtt összesen nyolc évet dolgoztak ...

KÉT MÁRCIUSI BEMUTATÓ A BÁRKÁBAN

Két újabb bemutató lesz a Bárka Színházban márciusban: Március 7-én Mezei Kinga rendezésében Bohumil Hrabal írásaiból készülő Vasárnap nem temetünk című előadást, március 21-én pedig ...

FRENÁK PÁL TÁRSULAT - INSTINCT

A magyar kortárs táncélet egyik legrangosabb elismerését- a MU színház és a TRAFÓ által 2005-ben alapított Lábán Rudolf Díjat Frenák Pál 2007-ben született koreográfiája, az ...

EMBERKÖNYV HELSINKIBEN ÉS A SIRÁLYBAN

A Finita la Commedia alkotócsoport 2008. február 29-én és március 1-én Helsinkiben a a kortárs nyitottságú ZODIAK-ban mutatja be Emberkönyv című előadását, a Magyar ...

URBÁN ANDRÁS TÁRSULATA A MU-BAN

Március 1-én 20 órakor Urbán András Társulata és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Brecht – The Hardcore Maschine című “retropolitikai revüjét” adják.

7. L1 KORTÁRS TÁNCFESZTIVÁL

Március 4. és 9. között, idén hetedik alkalommal kerül megrendezésre az L1 Független Táncművészek Társul ...

L1 FESZTIVÁL NYITÓ ELŐADÁSA A MU SZÍNHÁZBAN

A 7. L1 Kortárs Táncfesztivált a Nanohach Együttes Prágából nyitja meg Portrait című darabjával.

A 7. L1 TÁNCFESZTIVÁL FESZTIVÁLZÁRÁSA A MU-BAN

A 7. L1 Kortárs Táncfesztivál zárónapján három koreográfiát láthatunk: Ladjánszki Márta Sisterhood-ját ...

PERICO SAMBEAT QUARTET

Időpont: 2008. március 30. 20 óra

RENESZÁNSZ CRAFT - LEHETŐSÉGET AZ IPARMŰVÉSZEKNEK!

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium által meghirdetett Reneszánsz emlékévhez kapcsolódóan a VAM Design Center a Reneszánsz Programirodával szorosan együttműködve Reneszánsz Craft címmel iparművészeti élménykiállítást szervez.

MAX ROMEO (JAM) AZ A38-ON!

Majdnem pontosan egy évvel Lee ‘Scratch’ Perry történelmi fellépése után ismét a reggae egyik élő legendája érkezik először Magyarországra: Perry egykori harcos- és zenésztársa, a ...

KIRILL GERSTEIN ZONGORAEST

“A Zongora” elnevezésű nagysikerű hangversenysorozat következő koncertje 2008. február 29-én, a mára már világhírű orosz zongoraművész, Kirill Gerstein közreműködésével kerül sor. A koncert műsorán Schubert ...

MAGYAR FOTÓTÖRTÉNETI TÁRSASÁG (MAFOT)

A Magyar Fotótörténeti Társaság létrejöttét 2007 nyarán mindenekelőtt az indokolta, hogy az elmúlt évek során egyre több közgyűjteményben foglalkoznak fotótörténeti kutatással, ugyanakkor nincs olyan intézmény ...

MÓRÓ MÁTÉ: KIHUNYT FÉNYEK

Móró Máté második kiállítása a most már bezárt, és nagyobb részt már nem is létező dunaújvárosi Vidámparkban készült képeken keresztül mutatja be az elmúlást.

ENERGIA CAFÉ - A VÁROS ENERGIÁJA

Az Energia Café a Merlin Energia és az Energia Klub közös, havi rendszerességgel megrendezésre kerülő beszélgetéssorozata, nem (csak) energiáról, de az energiához kapcsolható különböző területekről ...

A KULTÚRÁK KÖZÖTTI PÁRBESZÉD - 2008 MÁRCIUS

Az Európai Bizottság 2008-at A kultúrák közötti párbeszéd európai évének nyilvánította. Az Év keretein belül nemzeti szinten támogatásban részesülnek olyan projektek, melyek illeszkednek a kampány ...

DIALEKTUS FESZTIVÁL 2008

A Dialektus Európa legkreatívabb és legérzékenyebb dokumentumfilmjeinek versenye. Azért jött létre, hogy megmutassa a világ kulturális ...

DR. CSERNUS IMRE ÉS NÁDOR PÉTER KIÁLLÍTÁSA

2007. november végén jelent meg Dr. Csernus Imre legújabb kötete A nő címmel. A könyv elemi erővel hatott az olvasóira, akik a cím ellenére nem ...

VELENCEI ÉPÍTÉSZETI BIENNÁLE - EREDMÉNYHIRDETÉS

11. Nemzetközi Építészeti Kiállítás, La Biennale di Venezia 2008

HERBIE HANCOCK VESZPRÉMBEN!

Herbie Hancock legújabb, River: The Joni letters című albuma két kategóriában – év albuma, év legjobb kortárs jazzalbuma – is megkapta a Grammy-díjat. Napjaink egyik legismertebb és ...

TASTE MOMENTS

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) vándorkiállítása a kortárs magyar design legprogresszívebb szereplőinek munkáiból építi fel sajátos látványvilágát. A Taste MOMEnts a 20-as, 30-as éveikben járó ...

SNÉTBERGER FERENC KONCERT

Művészetek Palotája, 2008. február 28. (csütörtök), 19:30

KAIHO - KESERÉDES FINN HANGULAT

Finn dalszerzők és előadók saját szerzeményeiket adják elő finn nyelven 2008. február 26-án 19 órától a Millenáris Fogadó épületének padlásán.
A kaihot úgy kell elképzelni ...

KISS MÁRTA: CSEND ÉS CSEVEGÉS

Lányok, nők, asszonyok, asszonyságok. Pletykálkodnak, cseverésznek, beszélgetnek, megbeszélnek, kibeszélnek. Csöndben vannak. Figyelnek. El- és belemerülnek. Elbambulnak. Merengenek. Kifelé – befelé. Eszegetnek, iszogatnak, nézegetnek, szagolgatnak, szépítkeznek, énekelnek ...

SZESZTAY ANDRÁS: MÉG EGYSZER A TÉLRŐL...

Megtekinthető: 2008. február 22-től március 20-ig.

DJ KRUSH (J) AZ A38-ON!

DJ Krush pár éve már adott egy zseniális-közeli koncertet az A38-on. Az absztrakt hiphop nagy japán zen-mestere visszatér, hogy életmű-DVD-jének kiadása alkalmából ismét ...

WAMP HOLLAND-MAGYAR DESIGN FESZTIVÁL

A WAMP 2006-ban azzal a céllal jött létre, hogy a mindennapokban használható művészet jegyében segítsen az alkotó és a közönség egymásra találásában, erősítse a tömegtermékekkel ...

LOW - HOLLAND-FLAMAND - FESZTIVÁL A MERLINBEN IS

Március 4- és 5-én a LOW Fesztivál keretében Benjamin Verdonck Wewilllivestorm című darabját láthatjuk.

INDIAFEST

Az első IndiaFest nagy sikerén felbuzdulva újra sor kerül az egzotikus keleti zene, illatok és színek fesztiváljára, még több tartalommal, fellépővel.

HEGEDŰS 2 LÁSZLÓ - 1OO ARTBOOKS

Száz művészkönyv kerül bemutatásra, ami CD-n dokumentálva, 500 számozott példányban is megjelenik. A CD egyik oldala ...

BALI ŐSI RITMUSAI

2008 február 23-án – először Magyarországon – fellépnek e több ezer éves kultúra autentikus közvetítői a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Életre kelnek az élő vulkánok által izolált ...

MUNKÁCSI MÁRTON KIÁLLÍTÁS

Megtekinthető: 2008. február 26-tól március 21-ig.

KÁVÉHÁZI ATTROCITÓK - CAFE DE LA DANSE

Ez a híres flamand nyitottság: a merev előadói formákkal való szakítás lélekemelő szabadságélménye – gondoltam, majd néhány perc múlva a műszaki személyzet egy elnéző mosoly kíséretében ...

HÁMOR JÓZSEF: KARAVÁN

“Hiszek a mozdulat kifejező erejében, a tiszta táncban, amely a zenével és a fénnyel kapcsolatba lépve új világokat teremt.”
(Hámor József)

SONGWRITERS KLUB A MERLINBEN

2004-ben Müller Péter Sziámi ötletéből és kezdeményezésére indult útjára a Songwriters’ Klub, melynek eddigi eredménye több mint száz ott bemutatott új alkotás. Élőzenés dalszerző klub ...

PESTI ELADHATATLAN

“Abszolút eladhatóság vagy eladhatatlanság nincs. Az eladhatóság éppúgy ízlés-, kor- és szituációfüggő, mint a vásárlási szándék. Minden művészettörténész ismeri azt a jelenséget, hogy egy-egy műtárgy ...

WIM DELVOYE AZ ERNST MÚZEUMBAN

Gondolkodom, gondolkodom… az alapvetően megválaszolandó kérdés, hogy mitől olyan nagyszerű, ha szarszag terjeng egy kiállítótérben… aztán rövidesen eszembe jut egy kedves barátom életfilozófiájának alábbi részlete ...

PILATES KURZUS

A MU Terminálban Malá Vladka (CZ)vezetésével a Departs program támogatásával.

JUHÁSZ KATA - NEM BEJÁRAT - NO ENTRY - LIVE

A hárfa hangjaira a február eleji bemutató után újjászületik a darab. Immár a csodálatos hangú Domonkos Csilla mellett az egyedi zenei átiratokat készítő Polónyi Ágnes ...

ELSŐ LÉPCSŐ - FELOLVASÓSZÍNHÁZ

Upor László válogatása holland és flamand drámaszövegekből.

POINT BLANK - KÁLDOR EDIT

Időpontok: 2008. február 18-19. 19.00

BEMUTATÓ A BAKELITBEN

Február 16-án Szűcs Attila koreográfiájnak bemutató előadása lesz látható a Bakelit M.A.C.-ben Vagy címmel.

TESTJELEK - GERGYE KRISZTIÁN

“A végső cél az emberi magot megtalálni az emberben. Ami – nyálasan hangzik – egy aranyközépút, egy harmónia. Mikor ...

HOLLAND TÁNCELŐADÁS A MU-BAN - FEBRUÁR 21-22-ÉN

A MU Színház februárban két holland társulatot lát vendégül a LOW Fesztivál keretében. Elsőként február 21- és 22-én Club Guy & Roni Poetic Disasters címû el ...

BELGA-DÁN TÁNCELŐADÁS A MU-BAN - FEBRUÁR 28-29-ÉN

A MU Színház februárban két holland társulatot lát vendégül a LOW Fesztivál keretében: a Club Guy & Roni Poetic Disasters címû elõadását követően február 28-án ...

ÁTADTÁK AZ IDEI LÁBÁN RUDOLF-DÍJAKAT

Pataky Klári és Frenák Pál koreográfusok részesültek a díjban.

DRESCH QUARTET KONCERT

A jazz és a magyar népzene ötvözésével új minőséget létrehozó szaxofonos-zeneszerző autentikus muzsikája itthon és a nemzetközi zenei színtéren is sok-sok rajongóra talált.

ÚJ LEMEZÉVEL JÖN AZ R.E.M. A SZIGETRE

Az R.E.M a minap hozta nyilvánosságra európai fesztiválfellépéseit. A Sziget szervezői örömmel jelentik be, hogy a zenekar elfogadta a fesztivál meghívását, így augusztus ...

GESZTESI KATALIN - IDŐUTAZÁS

Megállíthatom-e az időt? Csak egy percre, csak egy pillanatra…A képekkel örökké! Hagyományos fotográfiai eszközökkel feketén-fehéren rögzítem az anyai örömöket fotográfus szemmel. Rögzítem az emberiség ...

KIKÖZÖSÍTVE - MAGYAR SZÍNHÁZ: HULLÁMTÖRÉS

Hálátlan feladat egy sikeres, díjakkal kitüntetett film színpadra alkalmazása. A néző, ha megnézte az eredetit, óhatatlanul a celluloid szalagon látottakkal hasonlítja össze az előadást, ráadásul ...

CAFÉ DE LA DANSE A GÖDÖR KLUBBAN

Rendhagyó kávéházi tánckabaré a GÖDÖR KLUBBAN 2008. FEBRUÁR 15-ÉN a koncertek között. Café de la Danse: ahol egy kávét sem lehet már nyugodtan meginni…

KORUNK - BUDAI PORTA - ESSZÉKRŐL ESSZÉÜL

2008. február 20-án, szerdán 17 órától a budapesti Bem mozi kávézójában a szerző jelenlétében bemutatásra kerül Szilágyi Júlia Lehet-e esszét tanítani? című kötete. Bemutatja Radnóti ...

ÖKOSZTÜM

Pályázati felhívás öltözéktervezésre.

Ö K O S Z T Ü M EST A MERLINBEN!

Rendhagyó ruhademonstráció a Merlin Színházban 2008. február 13-án szerdán 19.00 órától.

PINCZEHELYI SÁNDOR -VÁZLATOK ÉS VÁLTOZATOK

Műveletek hallal, malaccal, báránnyal

A BEST HOLLYWOOD FEBRUÁRI DOKUMENTUMFILM-BEMUTATÓI

Két, egymással tematikailag összefüggő dokumentumfilmet is bemutat ebben a hónapban a Best Hollywood: Barbet Schroeder A terror ügyvédje, és Kevin Macdonald Az ellenségem ellensége című ...

ISTENVÁRÓK - DEUS TARDAT

Minimum 2200 éve él permanens, eszkatológikus istenvárásban a zsidó-keresztény kultúra. 2200 évnyi világvége. … és deus tardat – Isten késik.

ANCHEE MIN: VÖRÖS AZÁLEA

Parancsba adták hol éljenek, mit dolgozzanak, mit gondoljanak, kit szeressenek. A sorsuk egy rossz szón múlott, amit rosszkor, rossz helyen…

PLAKÁTAUKCIÓ A TOLDI MOZIBAN

2008. február 8-án (pénteken), 19 órakor az elmúlt tíz év legjobb magyar filmplakátjai kerülnek húsklopfoló alá.

PAGES - FOTÓS KÖNYVEK ÚJ GENERÁCIÓJA HOLLANDIÁBÓL

Napjainkban egyre több figyelmet kapnak a fotóművészeti kiadványok: a robusztus szabványalbumok és kiállítási katalógusok rendszeres megjelenése mellett élénkülőben van az új és használt fotóművészeti kiadványok ...

ÚJ SZÍNHÁZ FOTÓPÁLYÁZAT

Az Új Színház március elsején mutatja be a Keleti PU. című “síndarabot” Rudolf Péter rendezésében. A nagy érdeklődéssel várt premier kapcsán a színház fotópályázatot hirdet ...

Ő IS NÉRÓ, Ő SE NÉRÓ - FORTE PIANO

A Thália Színház Nagyszínpadára oldalajtók, fordulók és beugrók nem túl bonyolult egymásutánján át több főnyi segédszemélyzet kalauzol minket, míg csak az Andaxínház Forte piano című ...

MI IS AZ A LOW?!

A február 15-én kezdődő, majd’ egy hónapig tartó Low elnevezése Németalföldre (Low Countries), vagyis Hollandira és Belgiumra utal. Az összművészeti fesztivált, melynek keretében 20 budapesti ...

BESTOFF 99-08 FILMFESZTIVÁL

Az Országos Diákzsűri válogatása.

FARKAS GÁBOR CHOPIN ÉS LISZT MŰVEKET JÁTSZIK

A Magyar Rádió Zongoraversenyének győztese a Zeneakadémián.

EZREK SZIMFÓNIÁJA

2008. február 8-án és 9-én a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar Kocsis Zoltán vezényletével, több más kórus és kitűnő énekes szólisták közreműködésével, a Művészetek Palotájában ...

NÉMA SZEMTANÚK - SILENT WITNESSES

Tudtam, hogy teljes meztelenség lesz minden idealizáló vizuális effekt nélküli megvilágításban. Tudtam, hogy az intimitást célozza, és a cím alapján azt is tudtam, hogy rólunk ...

ANDY DENEYS / CIE GALOTHAR - MUDAR

Koreográfia Ég és Föld metszéspontjában. A Galothar, a 2000-ben alakult belga társulat több kisebb produkció után 2005-ben mutatta be első egész estés darabját, a Mudart ...

LÁBÁN RUDOLF DÍJÁTADÓ

A Trafó és a MU Színház a magyar kortárs tánc legszínvonalasabb alkotásainak és alkotóinak elismerése és népszerűsítése céljából 2005 őszén szakmai díjat alapított. A 20 ...

WIM DELVOYE KIÁLLÍTÁS AZ ERNST MÚZEUMBAN

A Műcsarnokban február 10-ig megtekinthető Luc Tuymans tárlatot követően egy másik világhírű flamand képzőművésznek lesz kiállítása Budapesten.

T.E.S.T. II. A KÖZÉP-EURÓPA TÁNCSZÍNHÁZBAN

a Közép-Európa Táncszínház és Gergye Krisztián Társulata közös produkciójában február 8-án bemutatásra kerül a T.E.S.T. II. (5, 5, 4, 3, 2, 1 ...

LOW HOLLAND-FLAMAND KULTFESZT

A LOW holland-flamand Kultfeszt keretében 2008. február 15-től március 12-ig egyhónapos rendezvénysorozattal mutatkozik be hazánkban a holland-flamand kortárs képzőművészet, komoly-, jazz- és könnyűzene, formatervezés, színház ...

PETŐ HUNOR: MATRICÁK

A kiállítás alapjául az egyik legtermészetesebb műanyag, az OSB (Oriented Strand Board – irányított szálelrendezésű, műgyantával ragasztott fenyőfa forgácslap) szolgál. Az OSB lapokon különböző méretű és ...

BACK 2 DEK

Legyen a kedd is bulinap – mintha szombat lenne. Titkos keddi breakbeat party a ChaChaCha 12" -ben.

VÁCZI ESZTER KONCERT

2008. február 15.-én 20 órakor Váczi Eszter jazz estje lesz hallható a Marczibányi Téri Művelődési Központban.

VEREBICS ÁGNES ÉS BÁNKI ÁKOS KIÁLLÍTÁSA

Megtekinthető: 2008. február 8-20.-ig.

TALÁLKOZÁS BÁNKI ÁKOS ABSZTRAKT FESTŐMŰVÉSSZEL

Rövid interjú Bánki Ákossal.

TÜNET EGYÜTTES BEMUTATÓ A TRAFÓBAN

Nincs ott semmi – avagy alszanak-e nappal az álmok címmel új darabját mutatja be a Tünet Együttes február 14-16-án a Trafóban.

AZ ÜVEGCIPŐ

Egyre biztosabb vagyok benne, hogy Molnár Ferencből – Az üvegcipőből pedig különösen – csak jó előadást lehet csinálni. Játékosságát, kedvességét, báját, és humorát, úgy látszik, egyszerűen nem ...

SZIGETI TAMÁS - INTRO

A kiállítás megtekinthető 2008. február 6. és március 7. között.

ÁSÓ, KAPA, NAGYHARANG

Megtekinthető: 2008. február 7-21.-ig.

IPSUM - BEMUTATÓ A MU-BAN

Február 15. és 16-án a Mu Színházban mutatja be Ágens és a Természetes Vészek Koöllektva legújabb darabját Ipsum – önmagamat – Codex VI: A mennydörgés, tökéletes elme ...

WWW.FILMOTECH.COM

Az újfajta filmforgalmazási módszert bevezető www.filmotech.com eredeti célja a spanyol mozi népszerűsítése volt, mára azonban több, mint 700 audiovizuális termék (nagyjáték-, dokumentum-, és ...

ALFÖLDI RÓBERT - NYUGALOM

Az adaptációkkal kapcsolatban két kérdés motoszkál állandóan a fejemben. 1. Nagyon jó alapanyagból csak nagyon jó feldolgoz ...

NAGY SZÍNÉSZVERSENY - TÁP SZÍNHÁZ

Január 29-én este 10-től megtelt a Thália Színház nagyszínpadának nézőtere az idei ATP-n először és vélhetően utoljára (És nem csak azért, mert mindösszesen csak ...

DUPLEX-EST A MU-BAN

Február 9. és 10-én Rózsavölgyi Zsuzsa és Laia Puig közös, valamint Juhsz Kata egy-egy koreográfiáját láthatjuk a Sín Kulturális Központ produkciójaként a Mu Színházban.

EZTER VOLT, HOL NEM VOLT

Vannak kezdeményezések. Ezzel nem mondok újat, ez köztudott. Temérdek zenekar, kis banda próbálkozik azzal, hogy valami fenemód újat, nagyot alkosson. Most egy olyan műfaj-és stílusötvözés ...

KOCSIS NYERTE EL A MIDEM DÍJÁT

A cannes-i MIDEM-en, a világ legnagyobb nemzetközi zenei szakvásárán a Nemzeti Filharmonikusok Hungaroton által kiadott Bartók-lemeze nyerte el a legjobb szimfonikus zenekari felvételért járó ...

HÁY ÁGNES - MOZGÓKÉP KIÁLLÍTÁS

Háy Ágnes formális művészi képzésben nem részesült, de a hazai neo-avantgard szellemén nevelkedve észrevétlenül is az újító “nagy generáció” tanítványává, sőt tagjává vált. Munkásságának két ...

KÉPZŐMŰVÉSZETI FOGLALKOZÁSOK A LUMÚ-BAN

Képzőművészeti foglalkozások indulnak 12–16 éves fiatalok és felnőttek számára szombatonként a Ludwig Múzeumban. 2007 őszén műhelysorozat indult útjára, amely a képalkotás technikai lehetőségeit vonultatta ...

TÁNC-TRENDEK

Kortárs koreográfusok a Kármán Tódor Kollégiumban.

HÁMOR JÓZSEF ÉS PATAKY KLÁRI AZ ATP-N

Az ATP január 27-i előadásai a címek és felvezetők alapján csendet és rebbenékeny szépséget ígért. Hámor József Csendmorzsák és Pataky Klári Pillangó ballada című koreográfiái ...

TÁNC-TEREK FOTÓKIÁLLÍTÁS

Kortárs kontra klasszikus

A SZÖKEVÉNY CSILLAG ZUHANÁSA

Az ATP január 28-i napjának egyik produkciója A szökevény csillag című darab Nagy Andrea koreografálásában és Szabó Kristóf rendezésében. Felemássága szinte mértani középen metszi ketté ...

ALTERNATÍV THÁLIA PROJEKT 2008.

MENNYORSZÁG - EGY ELŐADÁS GENEZISE

Éppen, amikor három hete már folyamatosan azon gondolkodtam, hogy vajon milyen mércével mérhetőek felvállaltan és tudvalevően félamatőr színházi előadások, akkor láttam Arnie Ibsen Mennyország című ...

KÖZÖSSÉGKERESŐK - LADJÁNSZKI MÁRTA

Ladjánszki Márta dolgozik. Keres, kipróbál, elvet, megmér, pontosít, újrakezd és megint kipróbál. Az utóbbi évben bemutatott koreográfiái olyanok, mint egy ismeretlen növényről – és aztán eldönthetetlen ...

KÉT EGYÜTTES EGY SZÍNPADON

A Ballet Prague Junior és a Magyar Balettszínház Gödöllő közös estje.

Legvidámabb anarchisták a Gödörben

20 év new wave volt a Gödör Klubban. Az irodalmi esten Jevgenyij Popov és Kukorelly Endre beszélgetett A hazafi lelkéről, Tündérvölgyről, régi vagy újabb emlékekről, egymással. Mi pedig velük beszélgettünk. Az egyik egy híján nyolc, a másik tizenkettő.

KOVÁCSOVICS FRUZSINA – FUSS EL VÉGRE

„Ha nevetsz, a világ mindig visszamosolyog rád” – állítja Kovácsovics Fruzsi legújabb lemezén. Valahol megnyugtató, hogy ilyen egyszerű az eg ...

LEGOTTHONOSABBAN A STÚDIÓ K-BAN ÉRZEM MAGAM - INTERJÚ TAMÁSI ZOLTÁNNAL

Tamási Zoltánnal próba után ültem le beszélgetni. Interjúalanyom hosszú évek óta meghatározó tagja olyan jelentős színházi ...

SZELLEM – FORMA, BAU-HAUS

Újlipótváros járókelők elől elzárt építészeti csodái kerülnek bemutatásra az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtem ...

Paper Top