(browser cash-refresh) | Z'ArtKor s
Paper Top

ÜNNEPEL AZ 5 ÉVES CINEFEST

2008 szeptemberében ötödik alaklommal rendezik meg Miskolcon Közép-Európa fiatal filmeseinek egyik legfontosabb fórumát.

URBÁN ANDRÁS TÁRSULATA A MU-BAN

Február 6-án 20 órakor Urbán András Társulata és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Brecht – The Hardcore Maschine című “retropolitikai revüjét” adják.

ALFÖLDI RÓBERT ELSŐ NAGYJÁTÉKFILMJE: NYUGALOM

2008. február 20-án kerül mozikba Alföldi Róbert első nagyjátékfilmje, a Nyugalom. Bartis Attila nagy sikerű regényéből forgatott filmdráma főbb szerepeiben Udvaros Dorottyát, Makranczi Zalánt, Gryllus ...

SPICC STÚDIÓ

A nagysikerű Talc Danse kurzus után a Gödör Klubbon belül SPICC Stúdió néven táncstúdió jött létre, ahol az első félévben négy különböző kortárstánc kurzus indul.

INSPIRÁCIÓ - KÍSÉRLETEZŐK ESTJE

Az Inspiráció program indításakor az volt a Műhely Alapítvány fő célja, hogy a magyar kortárs táncéletben megjelenő együtteseknek, alkotóknak lehetőséget teremtsen arra, hogy bemutassák új ...

EGLE ANITA - GODOT GALÉRIA

Megtekinthető: 2008. február 6. – március 1.

OLEANNA - EGY MUNKABEMUTATÓ GENEZISE

- De mi az, hogy munkabemutató? – kérdezem bizonytalanul az RS9 Színház Csáki Ritáját, amikor az előadásaik között szemezgetek a december havi színházportrékhoz. Nem is RS9-esek, gondolom ...

BUDAPEST KLEZMER BAND

A Budapest Klezmer Band nem egyszerűen klezmert játszik: nagyszerű átiratai, szvitjei, zenés játékai erőteljesen megújítják a közép-európai zsidó zenei hagyományt. A 18 éve létező együttes ...

KÉP - KERET KIÁLLITÁS

Megtekinthető: 2008. január 25. – február 22.

KECSKÉS PÉTER: ` ONE DAY AT A TIME …`

A kiállítás megtekinthető: 2008. február 7. és 29. között.

STALKING UTOPIA - A VÁROS NYOMÁBAN

A kiállítás 17 nemzetközi művész munkáját mutatja be, akik 2007-ben a kelet-német Eisenhüttenstadtban, illetve Dunaújvárosban dolgoztak. Kutatásaik az egykor ideálisnak tervezett városok nyoma mentén haladtak ...

NÉPZENEPARÁDÉ LAPPFÖLDTŐL A FEKETE-TENGERIG

A Bognár Szilvi, Herczku Ági, Szalóki Ági trió által fémjelzett Szájról szájra produkció 2008. február 15.-én ad rendhagyó koncertet a Művészetek Palotája Hangversenytermében. Az ...

JOHN RAMBO

Véres cafattá robbantott emberek, agyonlőtt gyerekek, disznókkal felzabáltatott foglyok.

DR. GÓLEM - ÚTMUTATÓ AZ ORVOSTUDOMÁNYHOZ

Titokban tartott kételyek

Harry Collins és Trevor Pinch szociológusok Dr. Gólem – Útmutató az orvostudományhoz című kötetükben olyan, a medicinával kapcsolatos eseteket világítanak meg több oldalról ...

KISS JUDIT ÁGNES: NINCS ÚJ ÜZENET

Hitvallás a létezés rácsai mögül

A költőnő második kötete énváltozatok és alkotói formák széles tárháza, ugyanakkor megtorpanó összegzés is egyben.

DRMÁRIÁS: LIPÓT

Őrület bolondokházán innen és túl

drMáriás Lipót című regénye abszurd történet, egyben a valós események fantázia szülte görbe tükre az OPNI (Országos Pszichiátriai és Neurológiai ...

BEMUTATÓ A MAGYAR SZÍNHÁZBAN: HULLÁMTÖRÉS

Január 26-án mutatja be a Magyar Színház Vivien Nielsen munkája és Lars von Trier filmje nyomán Hullámtörés című színdarabját.

NÉZŐT KERESEK - MÁNDY ILDIKÓ AZ ATP-N

Az idén lassan hagyománnyá jegecesedő, harmadik alkalommal megrendezett Alternatív Thália Projekt Mándy Ildikó két koreográfiájával indult. Az Öőt című munka a 2004. márciusában – a Magyar ...

LÁGYMÁNYOSI IMPROMPTU A MU-BAN

Január 29-én és 30-án izgalmas kísérletnek lehetünk tanúi a MU Színházban: Angelus Iván a Budapest Tánciskola vezetõje az iskolából kikerült, illetve holdudvarában mûköd ...

FINITA LA COMMEDIA A SIRÁLYBAN

A Finita la Commedia alkotócsoport január 31-én és február 1-én a Woyzeck-koncertet, február 2-án és 3-án a Haruspex-et adja elő a Sirályban.

DEK (DYNAMIC EGO KILLAZ) PARTY

Keddenként (először 2008. január 29-én) a Cha-Cha-Cha Múzeum és Klubban.

MANDALA - HÁMOR JÓZSEF

A Közép-Európa Táncszínház és a Gangaray Táncszínház és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója két részben.

AZ EMBERISÉG VÉGNAPJAI AZ ÓDRY SZÍNPADON

Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor IV. éves, végzős hallgatóival fizikai színházat rendez Horváth Csaba Karl Kraus Az emberiség végnapjai c. műve alapján. A színművészeti egyetemisták ...

LADJÁNSZKI MÁRTA ÚJ KOREOGRÁFIÁJA A BAKELITBEN

Január 23-án Kéretlen kérőim címmel mutatja be legújabb munkáját Ladjánszki Márta a Bakelit Multi Art Centerben.

BUDBUDAS PLAYS HAJNÓCZY, WALDECK

Az A38 Hajó különleges koncerttel nyitja a 2008-as évet. Az 50. születésnapját ünneplő Hajnóczy Csaba szerzeményeit az egyik legprogresszívebb hazai zenekar,a Budbudas bigbandje adja ...

GADÓ GÁBOR ÉS DUKAY BARNABÁS KONCERT

Gadó Gábor. Dukay Barnabás. Először egy interjúkötet lapjain találkoztak. Zeneszerző és jazzmuzsikus virtuális találkozását azonban sorsszerűen követte a személyes találkozás és a közös zenélés. Az ...

A FORDÍTÁS: ÉLETMEGHOSSZABBÍTÁS?

A már komoly előzményekre visszatekintő Metafora-estek következő sorozata 2008. január 22.-én indul Lackfi János és Imreh András költő-műfordítók estjével.

LEGENDA VAGYOK

Ideje lenne nyugdíjba vonulnia a zombifilmek teremtette univerzum résztvevőinek, ugyanis lassan több élőhalottas film születik, mint vígjáték. Nem is tudom igazán mi lehet vonzó abban ...

HIDEG NYOMON

Ben Affleck első rendezése legalább két dolgon elbukhatna.

`FAZONIGAZÍTÁS`

A hamisítványok korát éljük. A gyógyszerek fele hamisítvány, a piacon kapható mézek 70 %-a hamisítvány, a kínai piacok a hamisítvány iparra épülnek. A bolhapiacokon tengernyi ...

VAM'ART PROJECT: HIT - EROTIKA - POLITIKA

A tárlat 52 kortárs művész “vallomásait” mutatja be választott témakörönként.

HAVANCSÁK ÉVA - NÉZŐKÉPEK

Az Új Színház és a RadaR közös fotókiállítása.
Havancsák Éva a Kontakt Fotóművészeti Kurzusok kiemelkedő tehetségű hallgatója.

PÁRBESZÉD 1

Gőbölyös Luca és Katarzyna Korzeniecka kiállítása.

TÖRÖK ÁDÁM - MESSZE VISZ AZ ÚT

Negyven év legjobb dalai a Minivel.
Petőfi Csarnok, 2008. január 26., 20 óra

KICSODA CARMELO GÓMEZ?

A Cervantes Intézet Kicsoda Carmelo Gómez? címmel filmciklust rendez. A filmeket kizárólag spanyol nyelven vetítik, feliratozás, magyar szinkron nélkül!
A ciklus megnyitója 2008. január 29-én ...

VASZARY JÁNOS KIÁLLÍTÁS ÉS GYERMEKRAJZPÁLYÁZAT

Közel száz éve lappangó alkotással bővült Vaszary János gyűjteményes kiállítása.

A SZÓLÓDUÓ 2008. FESZTIVÁL SZOMBATJA

Láttam én már sok embert a Mu-ban (ahogy keveset is), de ennyire sokat, már háromnegyed nyolckor … – még soha. Bár magának a nézőtérre beengedés szándékának, a ...

SZÓLÓDUÓ FESZTIVÁL 2008 KÉPEKBEN (3.NAP)

Nyílt pályázati rendszerrel működő nemzetközi táncfesztivál az Orkesztika Alapitvány szervezésében.
2008. január 13.

RÓISÍN MURPHY: OVERPOWERED

SZABAD ASSZOCIÁCIÓK AZ ALBUM KAPCSÁN

2008 ELSŐ FÉLÉVE AZ A38-ON

2008. január 16-án – az évente esedékes karbantartási munkák végeztével – újranyitott az A38; melynek életében az idei különösen jelentős év: a magát – méltán – Budapest egyik kulturális ...

SIRÁLY BEMUTATÓ A BÁRKÁBAN

A Sirály Szász János által rendezett, novemberben betegség miatt elhalasztott előadásának bemutatója január 25-én 19 órakor lesz a Bárka Színházban.

NÉGYSZÖGLETŰ KEREK ERDŐ AZ RS9-BEN

- Hogyan lehet egy erdő egyszerre kerek és négyszögletű ? – kérdezte az óvó nénit egy kisfiú az előadás előtt.

A FÖLDNEK SZEME VAN, AZ ERDŐNEK PEDIG FÜLE

Essl díjazott Horváth Dániel kiállítása.
Illúzió és valóság.

SZÓLÓDUÓ FESZTIVÁL 2008 KÉPEKBEN (2.NAP)

Nyílt pályázati rendszerrel működő nemzetközi táncfesztivál az Orkesztika Alapitvány szervezésében.
2008. január 12.

A PÉCSI HARMADIK SZÍNHÁZ A MILLENÁRISON

A Millenáris Teátrum – Hajóban egy zongorista abszurd története, amely Alessandro Baricco műve alapján, a pécsi Pécsi Harmadik Színház vendégjátékában lesz látható január 20-án 20 órakor.

A NAGY KIÁRUSÍTÁS

Florian Opitz fogta a kameráját, és bejárta vele Dél-Afrikát, Nagy-Britanniát, a Fülöp-szigeteket, és Bolíviát, hogy négy földrész sztorijain keresztül felnyissa a szemünket: a privatizáció rossz ...

SZÓLÓDUÓ FESZTIVÁL MEGNYITÓ EST

Az Orkesztika Alapítvány által a Mu Színházban rendezett “nyílt pályázati rendszerrel működő nemzetközi SzólóDuó Fesztivál” idei megnyitó estje a női lét, a nőiség mentén hangolt ...

SZÓLÓDUÓ FESZTIVÁL 2008 KÉPEKBEN (1.NAP)

Nyílt pályázati rendszerrel működő nemzetközi táncfesztivál az Orkesztika Alapitvány szervezésében.
2008. január 11.

TÜNET EGYÜTTES A MU SZÍNHÁZBAN

Január 21-én, és 22-én ismét látható lesz a Mu Színházban a Tünet Együttes Véletlen című, “agyból és gyomorból létrehozott tudományos ismeretterjesztő táncjátéka”.

STÚDIÓ `K` - A JÁTÉKTÉR

Játék egy interjúval I.

STÚDIÓ `K` - A HELY

Játék egy interjúval II.

STÚDIÓ `K` - AZ UTCÁN

Játék egy interjúval III.

A PONT MŰHELY BEMUTATÓJA A MU-BAN

Január 26-án Keszég László rendezésében a Pont Műhely bemutatja a Látszat nem csal című darabot.

HISTORAY JOHNSON: BUDAPEST - NEW YORK

A “HistoRAY Johnson Fan Club Meeting” kiállítás, melyen Ray Johnson tizenhét, ritkán látott fotoportréja kerül bemutatásra, egyszerre nyílik meg Ray Johnson valamikori lakóhelyén, a New ...

JUBILEUMI ÉVKEZDET A NEMZETI FILHARMONIKUSOKNÁL

Január 11-én, pénteken este, a Művészetek Palotájában adja idei első budapesti koncertjét a 2008-ban 85. születésnapját ünneplő Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Kocsis Zoltán vezényletével.

BARANYAI ANDRÁS: FOCI!

Baranyai András grafikus- és festőművész, díjnyertes illusztrációi számos kiadványban megjelentek, festményeit már állította ki az OCTOGONart Galéria. Most az OCTOGONartban bemutatott FOCI-sorozata egyben egyetemi ...

SZÓLÓDUÓ 2008 - MU SZÍNHÁZ

Idén is megrendezésre kerül a SzólóDuó Nemzetközi Tánfesztivál a MU Színházban, melyre a hazaiak mellett lengyel-, cseh-, német-, olasz, svéd, finn, francia, portugál, holland, angol ...

ÚJRA BÁNK-BÁN A KRÉTAKÖRTŐL

A Vakok Intézetének Nádor termében ismét láthatjuk az áprilisban bemutatott Bánk-bánt Zsótér Sándor rendezésében és a Krétakör Színház előadásában.

AATOTH FRANYO: HOL AKADT EL...?

aatoth franyó markáns vörös hátterű vásznain a réteges, “visszakapart” és újra átfestett felület igényes kidolgozása teret ...

RAY MONDE: ÚJ CORPS

RAY MONDE 1981 óta Párizsban él és dolgozik, a luxembourgi születésű művésznő festészete és grafikái mellett performerként is ...

JÁTSSZUK AZ, HOGY...KEREK A KÁPOSZTA

Játsszuk azt, hogy színház!

Sokféleképp lehet színházat játszani, a kedvesem gyakorlott bábjátékos, én, ha már választanom kell, a kesztyűbábbal szemben a marionett-figurákat részesítem előnyben. Néha ...

ÚJ KOVÁTSMŰHELY BEMUTATÓ JANUÁRBAN

Január 31-én Kováts Kriszta rendezésében a Szépművészeti Múzeum reneszánsz csarnokában a Kovátsműhely bemutatja Ruzante komédiáját, A csábító pillangót.

KORTÁRS NÉMET GYERMEKKÖNYV ILLUSZTRÁCIÓK

A Goethe Intézet és a troisdorfi Képeskönyv Múzeum közös kiállítása 13 reprezentatív művészi pozíció felvonultatásával nyújt betekintést vezető német könyvillusztrátorok tevékenységébe.

TESTTUDAT ÉS IMPROVIZÁCIÓ - INTENZÍV KURZUS

A két napos kurzust Rózsavölgyi Zsuzsa és Laia Puig vezeti.
2008. Január 12 – 13, szombat/vasárnap 10:00-15:00

VILÁG KONYHÁI EGYESÜLJETEK!

A szocialista konyhaművészet rejtelmei Wladimir Kaminer legújabb könyvében.

2007-ES SITTCOMM.AWARD DIABEMUTATÓ

A Lumen Fotóművészeti Alapítvány és a CEE Photofund szeretettel várja a
2007-es sittcomm.award diabemutatójára.

ORHAN PAMUK - ISZTAMBUL

Pamuk lenyűgöző fantáziával kelti életre gyönyörű szülővárosát, regényei visszatérő helyszínét, miközben Isztambul eddig ismeretlen arcát mutatja be, bölcsen, kellő rálátással, úgy, ahogy csak a távolba ...

BELVÁROSBAN - RS9, SIRÁLY, SPINOZA, STÚDIÓ K

.

WARRENNÉ MESTERSÉGE A NEMZETIBEN

Valló Péter legújabb rendezése a Nemzeti Színházban Udvaros Dorottya címszereplésével.

ISMÉT FÜRDŐSZOBA A MU-BAN

A megszokottól eltérően prózai előadás helyszíne lesz a MU Színház: Január 7-én Száger Zsuzsanna és Urbanovits Krisztina Fürdőszoba című darabja látható.

KEREK A KÁPOSZTA

Juhász Bálint és Kenéz Anikó (Föld Színház) előadása a Sirályban.

TE MIBEN ALSZOL? - `URBI ET ORBI`

Isten mostanában kevéssé van gyónásügyben elhavazva, mert van nekünk a tévében Mónikánk, Balázsunk. Miért is ne. Mikulásból is sok ezer rohangál szerte a Földön télvíz ...

VALÓSÁG A KÖBÖN - 2B GALÉRIA

A “Valóság a köbön” három művész alkotásait mutatja be, melyekben közös a realitásból, a minket körülvevő világ részleteiből kiemelt abszurdum szerepe. Hugues Reip, Antoine Desailly ...

STEPHEN MOTTRAM / ANIMATA (UK)

Az élet ősi titkainak különös, magával ragadó bábszínháza! Stephen Mottram világa a lenyűgöző intimitásé, mely egy mágikus univerzumba ragadja el a nézőt. Az őstenger vizeiben ...

Yeats Triptichon a Crescendo társulat előadásában

Yeats mély intenzitású drámáiban erkölcsi dilemmák, a jó és a rossz küzdelme, a csoda várása jelenik meg költői látomásban. Ezek közül ismerkedhetünk meg A sólyom kútjánál – A macska és a hold – A purgatórium című darabjaival és rajtuk keresztül a Crescendo Színházzal.

BASIA BAŃDA: LÁNY A HALLAL

2010. július 29-én, csütörtökön különleges, koncerttel egybekötött, igazi női kiállítás nyílik ...

MÁCSAI A SZÜLŐSZOBÁBAN – ÖRKÉNY ISTVÁN SZÍNHÁZ: KIHAGYHATATLAN

Mellettem egy hölgy lelkesen mutogatja kísérőjének a nézőtéren látható hírességeket. Való igaz, hogy hamisítatlan premier-hangulat ...

A FÉNYJÁTÉKOSOK: KEPES GYÖRGY ÉS FRANK J. MALINA – A MŰVÉSZET ÉS A TUDOMÁNY METSZÉSPONTJÁN

A Ludwig Múzeum kiállítása Kepes György (1906-2001) és Frank J. Malina (1912-1981) eddig viszonylag ismeretlen életművének párhuzamos vonatkoz ...

Paper Top